A bicikli 270 forintért „mehet” a temetőbe

By Szántó Rita
Miskolc – Autó vagy bicikli mindegy, a temetőbe behajtásért fizetni kell. 

Biciklivel indult a Szentpéteri kapui köztemetőbe egyik olvasónk, de a kapuban megállították: a bicikli után fizetnie kellett. Nem értette, hogy miért. Jogosan kértek tőle 270 forintot?

Perecsenyi Attila, a Miskolci Városgazda Kft. ügyvezető igazgatója szerint igen, ugyanis az In Memoriam Temetkezés helyi szabályzata szerint a temető területére gépkocsival, motorkerékpárral, kerékpárral, behajtani csak a
temetőgondnokság által kiadott jeggyel lehet, melynek ára egységesen 270 forint. A szabályzat nem tesz különbséget a járművek között – tette hozzá. A területen kívül ingyenes parkolási lehetőséget biztosítunk a gépjárműveknek, külön kerékpártárolóval – hangsúlyozta. Azt is elmondta: „A temetőbe látogatókat zavarja a járműhasználat, épp ezért a díjfizetéssel az a cél, hogy az ingyenes parkolóban hagyják a járműveket és csak indokolt esetben hajtsanak be.”
A mozgáskorlátozott kártyával rendelkezők egyébként díjfizetés nélkül bemehetnek a temető területére – tudtuk meg.

Az ügyvezető arról is beszélt, hogy az elmúlt években előfordult kerékpáros által okozott baleset is, mivel a megengedett 5 kilométer per órás sebességet túllépték, ráadásul az hangtalan és kevésbé észlelhető. Az ingyenes kerékpártárolás lehetősége mellett, mivel a kerékpár is járműnek minősül, a temetőgondnokság portása helyesen járt el – vélekedett Perecsenyi Attila.

Elképzelhető, hogy ezen a szabályozáson a későbbiekben változtatnak? Perecsenyi Attila elmondta: az eset kapcsán felülvizsgálják és elgondolkoznak más lehetőségeken. Azt azonban hangsúlyozta, a randalírozók ellen valamilyen módon szabályozni kell.

ÉM-NSZR



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s