2012.02.4 11:00; Frissítve: 2012.02.4 19:58


A benzinárak miatt demonstráltak

A benzinárak miatt demonstráltak
Miskolc – Szombaton délelőtt tíz óra körül rendben elindult az az autókonvoj, amelynek tagja a magas üzemanyagárak ellen tiltakoztak forgalomlassítással. Bár a szervezők több száz autóst vártak a megmozdulásra, reggel kilenctől a tíz órai indulásig 50-60 jármű gyűlt össze, aztán nekivágott útjának.

 (4 hozzászólások)

Novák János, az akció egyik főszervezője elmondta, bizonytalan volt, hogy egyáltalán meg tudják-e tartani a demonstrációt, mert ha idejében megérkezett volna a beharangozott jelentős havazás, kénytelenek lettek volna egy másik időpontban megrendezni a forgalomlassítást. Többen azonban így sem voltak benne biztosak, hogy indulnak-e, vagy a nagy hideg miatt maradtak inkább otthon.

A Corától rendőri felvezetéssel elvonuló konvoj az M30-ason hajtott végig nagypapás, 40-50-es tempóban a pálya Auchan felőli végéig. Mire a járművek az autópálya-felhajtóhoz értek, már derekasan hullott az apró szemű hó, amit a szél vízszintesen kergetett a nyílt tereken, de ez már nem tántorította el a tiltakozókat.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset öt sérülttel
Harsány, Miskolc - Súlyos közlekedési baleset történt a Harsányi úton szerdán kora este. tovább »
Ülésezik a miskolci közgyűlés
Miskolc - Csütörtök reggel 9 órától ülésezik a miskolci közgyűlés. A napirend szerint tíz előterjesztést [...] tovább »
Méh-tolvajokat fogtak Borsodban
Miskolc, 2012. május 16., szerda (MTI) - Kaptárakat, a bennük lévő méhekkel loptak el ismeretlenek [...] tovább »
Indul a harc a szakokért
Miskolc, Gyöngyös - Miskolc a műszaki tudományok fellegvára lehetne, mondta a gyöngyösi főiskola rektora. tovább »
Felborult egy Volkswagen Polo
Miskolc, Szirmabesenyő - Anyagi káros közlekedési baleset történt Miskolc és Szirmabesenyő között szerdán [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés