A Béjart balett Szegeden

Pénteken és szombaton lép fel a világhírű Béjart Ballet Lausanne társulata Szegeden a Dóm téren. Az érdeklődők a legendás Maurice Béjart legjelentősebb koreográfiájából is láthatnak válogatást – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója.

A kortárs tánc mesterének társulata teljes létszámban, 37 fővel lép fel a Szegedi Szabadtéri Játékok alkalmából július 17-én és 18-án a Dóm téren.

A balettest első részében a legendás Szerelemtáncból láthatnak egy, erre az alkalomra összeállított 40-45 perces műsort a nézők – mondta el az esemény sajtótájékoztatóján korábban Gil Roman, a Béjart Ballet Lausanne művészeti vezetője. A 2006-ban Budapesten is bemutatott Queen estből is előadnak két részletet.

Az előadás második részében Gil Roman A szellemek kaszinója című koreográfiája lesz látható, melyet Maurice Béjart rendelt a társulat fennállásának ötvenedik évfordulójára. A külön Szegedre készült “best of” előadás záróakkordja a Bolero lesz. Az est utolsó produkciójához kiválasztottak 20 férfit, akik statisztaként szerepelhetnek majd Maurice Béjart egyik legeredetibb koreográfiájában.








hirdet�s