A balett-tánc olaszul is és magyarul is ugyanazt jelenti

Filippo Nestola (balra) és Guido Di Vona
Filippo Nestola (balra) és Guido Di Vona - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – A Miskolci Balett társulata a 2018-as évadtól kezdődően két olasz táncossal bővült.

Guido Di Vona és Filippo Nestola útja egyenesen a bécsi balettakadémiáról vezetett Miskolcra, ahol már pár hónap után is otthonosan érzik magukat. A két fiatal művésszel eddigi tapasztalataikról, honvágyról és a nyelvi korlátokat lebontó táncról beszélgettünk.

Korán nekivágtak

A srácok már első találkozásra is nagyon kedvesek és közvetlenek, látszik rajtuk egy bizonyos szintű otthonosság – pedig éppen egy hosszúra nyúlt próba után ülünk le beszélgetni a Nagyszínház színpadának szélére. Az első, akár klisésnek is nevezhető, mégis magától értetődő kérdést is örömmel fogadják, holott bizonyos vagyok benne, hogy nem tőlem hallják először: hogy kerül két ennyire fiatal olasz táncművész a Miskolci Balett társulatába? Guido és Filippo nagyon korán, 14 éves korukban elhagyták szülő­földjüket, hogy Bécsben fejlesszék tánctudásukat. Onnan egy tanáruk közvetítésével jutottak el Miskolcra.

Azt feltételeznénk, hogy egy idegen országba kerülve számos ebből fakadó problémába csöppentek bele, azonban több szempontból szerencséjük van. Egyfelől Guido és Filippo jó barátok, akik évek óta ismerik egymást, hiszen osztálytársak voltak Bécsben, így számíthatnak egymásra.

Másrészről számukra ez már megszokott élethelyzet. Amikor arról beszélgettünk, hogy ilyen fiatalon mennyire nehéz elszakadni a családtól, a biztonságos otthontól, ők kifejtették, hogy velük ez már 14 évesen megtörtént, és mára természetessé vált. Hozzáteszik, hogy nem való mindenkinek ez az életforma, de ők elfogadták. Természetesen őket is gyötri néha honvágy, de nem magányosak, és az otthontól távol is boldogan tudnak élni.

Sok segítséget kapnak

Mindemellett kihangsúlyozzák, hogy Miskolc megkönnyíti a beilleszkedésüket. Dicsérik a színházat, hozzátéve, hogy érzékelik, milyen fontos szerepe van a városban. Az embereket az olaszokhoz hasonlítják kedvességük és nyíltságuk tekintetében – különösen sok segítséget kapnak a társulat tagjaitól.

Számos előadásban láthatja őket a miskolci közönség az idei évadban, melyek közül a Casablancát emelték ki, főként a koreográfia miatt. Külön izgalmas számukra a jelenet, amikor egy repülőgép szárnyain táncolnak.

A nyelvi korlátok adottak, de azt mondják, ennek nincs jelentősége. És mennyire igazuk van! Az interjú előtti héten láttam táncolni őket az Álom luxuskivitelben adaptációjában, ahol oly’ lényegtelen volt, hogy magyarul vagy olaszul beszélnek, hiszen a mozdulataikkal kommunikáltak. Egyetértően hozzátették, hogy olyanok ők, mint a színészek – csak a testükkel játszanak.

ÉM-KCs