A bakelit a szíve csücske

Akt.:
Mintegy 2000 bakelit lemezt gyűjtött Mező István
Mintegy 2000 bakelit lemezt gyűjtött Mező István - © Fotó: Bujdos Tibor
Szikszó – Mező Istvánt szikszói karikaturistaként, nyugdíjas tanárként és a Miskolci Illés Klub vezetőjeként is ismerik.

Azt talán kevesen tudják róla, hogy órási bakelitlemez gyűjtő is.

– Katalógusom van, ahová beírom ABC sorrendbe a lemezeket – árulta el Mező István. – Az utóbbi 20 évben olyan sokat már nem tudtam vásárolni, mint korábban. Ennek az az oka, hogy az LP-nek, a bakelitnek az ideje lejárt, Magyarországon már jó ideje nem is gyártják. Nagyon ritkán, gyűjtök részére kiszoktak adni 300 példányban lemezt. Na ez utóbbit szoktam venni, vagy csereberélem.

Mező Istvántól megtudtuk azt is, hogy több, mint 2 ezer darab lemeze van. A CD-ket nem gyűjti, de amit tud a archivál a magángyűjteményébe.

– Az Illés volt mindig is a kedvencem, ők ütöttek anno szíven az első magyar nyelvű beat dalaikkal – mondta mosolyogva. – A ’60-as évektől szeretem a beat- és a rock zenét. Minden hónapban, amikor egykor kollégista voltam, kaptam 100 forint zsebpénzt, abból vásároltam. A kislemez 20-, a nagylemez 60 forint volt akkoriban. Többnyire kislemezeket vettem, igaz a nagylemezekből sem sok jelent meg évente abban az időben. Az első popzenei nagylemez Magyarországon az “Ezek a fiatalok” volt 1967-ben. A filmnek a zenéjét adták ki, az volt az első, amit megvettem a zsebpénzemből. A ’60-as években az Illésnek, a Metrónak és Omegának volt nagylemeze. Később a Hungária zenekarnak lett nagylemeze 1970-ben. Ezután már beindult a gyártás és megmozdult a piac.

Soltész Rezső is meglepődött

A gyűjtőnek sok dedikált lemezborítója van. Az Illés lemezeinek nagy többsége is dedikált, de ha valaki fellép valahol a környéken, akkor még manapság is elviszi a borítót aláíratni.

– Emlékszem vagy egy évtizede fellépett Szikszón Soltész Rezső – mesélte. – Volt neki egy Corvina nevezetű együttese: elvittem a lemezeket dedikálni és bizony tátotta a száját a gyűjteményt látva.

A Miskolci Illés Klub vezetője lapunkkal megosztotta azt is, hogy az “Ezek a fiatalok” lemez áll hozzá talán a legközelebb, az “a szíve csücske”.

– Van olyan lemezem, amiért a különböző börzéken 20 ezer forintot is megadnak. Itt van ez az Omega lemez: itthon nem hozták forgalomba, ám igaz itt gyártották – mutatta. – Érdekessége az is, hogy nem a zenekar fényképe van borítón, hanem a Lánchídé. Az Illésnek van olyan korongja, amely az egykori NDK-ban, német nyelven jelent meg.

István kiemelte azt is, hogy főleg magyar lemezeket gyűjt, magyar előadóktól. Amit sokáig keresett az nem más volt, mint Szörényi Levente 1973-ban megjelent első szólólemeze, aminek a címe “Utazás” volt.

– Ennek az a története, hogy amikor megjelent, a borítója miatt még aznap betiltották és bevonták – mondta. – Azért, mert valaki akkor kitalálta, hogy a fotó a kábítószerezést sugallja… Egy-két szemfüles boltos eltett belőle egy párat. talán az akkor “megmentett” állományból, de közel két évtizede, 5 ezer forintért sikerült megvennem egyet.

ÉM-JLI








hirdetés










hirdet�s