A bajnoki címekről is dönthetnek a megye II. osztályban

Akt.:
A bajnoki címekről is dönthetnek a megye II. osztályban
Miskolc – A hétvégén két „csúcsrangadót” játszanak a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságokban.

Az Északi csoport 20. fordulója keretében nagy érdeklődés előzi meg a szombaton 15 órakor kezdődő Aszaló – Sajóvámos mérkőzést. A hazaiak 39, a vendégek 36 ponttal rendelkeznek, a csapatok ennek következtében a dupla vagy semmi alapon feszülnek majd egymásnak.

Mindkét fél elszánt

– Mi kizárólag a győzelmet tartjuk elfogadható eredménynek – mondta Füleki János, az Aszaló Sportegyesület csapatának edzője. – Harcias, küzdelmes találkozóra számítok, és bármilyen áron, de itthon kell tartanunk a három pontot. Ezzel nagy lépést tennénk a bajnoki cím és a megyei I. osztályú tagság felé. Sajóvámoson ősszel egyébként 5-3-ra kikaptunk úgy, hogy gyermeteg gólokat kaptunk. Ez azért következett be, mert védősorunkból három állandó játékosunk hiányzott, s helyükre rutintalan fiatalok kerültek, ráadásul ziccerhelyzeteket rontottunk. Most vissza akarunk vágni! Reméljük, hogy jó lesz az idő és sokan kilátogatnak majd a pályánkra.

Bizakodva várják az összecsapást a „szomszédban” is.

– Mindenféleképpen nyernünk kell – jelentette ki Váradi Norbert, a Sajóvámos Sport Klub gárdájának szakvezetője. – Ha begyűjtjük a hőn áhított három egységet, akkor a kezünkbe kerül a sorsunk, ugyanis mi már voltunk szabadnaposak, a vesztett pontokat tekintve így fordulna a kocka. A két alakulat jól ismeri egymást: az Aszalónak a középpályássora és a támadójátéka az erőssége, így nekünk nagyon kell figyelnünk a védekezésre és taktikánk része lesz a gyors kontratámadások vezetése is. Tizenöten-húszan biztosan elkísérnek bennünket a várva várt rangadóra, amelynek tétje tulajdonképpen a megyei elitbe kerülés. Az persze a mi esetünkben még a jövő zenéje, hogy indulnánk-e az I. osztályban, hiszen ez elsősorban a pénzen múlik vagy múlna…

Ötszáz nézőt várnak

A Keleti csoport ugyancsak 20. fordulója keretében vasárnap 16 órától játsszák a Hidasnémeti – Karcsa találkozót. A németieknek 43, a karcsaiaknak 45 pontjuk van, így ez a 90 perc is vízválasztónak számít.

– Az tény, hogy nagy valószínűséggel köztünk dől el az aranyérem sorsa – szögezte le Bóni Tamás, a Hidasnémeti Vasutas Sport Club elnöke. – A tét nagyságának megfelelően gőzerővel készülünk, húsvéti látványosságot akarunk nyújtani szurkolóinknak, ugyanis a környékbeli nézőkkel együtt várhatóan ötszázan lesznek a tavaly megújult stadionunkban. Jó időt, jó játékot és 3 pontot remélünk, és ha álmunk valóra válik, akkor megelőzzük a Karcsát és az élre ugrunk. Nálunk minden feltétel adott a megyei élvonalhoz, csapatunk is összeállt, ennek megfelelően célunk nem is lehet más, mint győzelem kiharcolása.

Karcsán is számolgatnak és úgy kalkulálnak, hogy a forduló után már 5 ponttal vezetnek majd a Hidasnémeti előtt…

– Ehhez persze győznünk kell és győzni is fogunk – emelte hangját Petercsák Márton, a Karcsai Labdarúgó Sportegyesület játékosedzője. – Vereségre nem gondolunk, ez a létező legrosszabb forgatókönyv lenne, ebben az esetben ugyanis fordulna a kocka, a Hidasnémeti 1 pont fórral elénk ugrana. Tiszteljük a hazaiakat, jó csapatuk van, ezért akkor sem fogunk szomorkodni, ha döntetlenül végződik a meccs és csak 1 ponttal gazdagodunk. Karcsán ősszel 1-1-re végeztünk, most is szoros csata várható, mert szinte nincs különbség a két alakulat között. Ennek szellemében a két, kitűnően felkészített csapat vetélkedését a pillanatnyi forma és a jobb helyzetkihasználás döntheti el. Sok szurkoló tart majd velünk Hidasba, így kicsit mi is otthon leszünk.

– ÉM-KT –



Sporthírek