A bajnok felkészült

Benik Balázs
Benik Balázs
A Budapesti Közlekedési Múzeumban megtartotta szezon nyitó sajtótájékoztatóját az OMV Benik Motorsport.

A kétszeres abszolút bajnok Ford Focus WRC-je történetesen az autózás hőskorának talán legismertebb autója, egy Ford T-modell 1926-ban elkészült négykerekűje mellett állt, de érthető módon az újságírókat és a fotósokat ezúttal jobban érdekelte, hogyan is fest a csapat 2007-es autója. Nos, nem csak Benik Balázs volt azon a véleményén, hogy pályafutása legszebben „díszített” autójával állhat oda a hét végi Start Autó Eger rali rajtjához. A kék-zöld-fehér színben pompázó Ford Focus WRC ugyanaz az autó, mint amivel a Benik-Varga kettős az elmúlt évben Pécsett megnyerte a bajnokságot. Lényeges változás viszont, hogy az idén az autót itthon szervizelik, méghozzá a Bathó Zoltán vezette BRTH, amelynek már van tapasztalata Ford Focus WRC-ről.

A sajtótájékoztatón Benik Balázs köszöntötte a meghívott újságírókat, és a csapat támogatóinak képviselőit. A főtámogató, OMV Hungária Kft., valamint a már több esztendeje a csapat mellett álló szponzorok között első ízben foglalt helyet a Ford Közép-Kelet Európai üzletág Magyarországért felelős igazgatója, ami jelezte, hogy a Ford mint márka a bajnok csapat mellé állt. A támogatók néhány mondatban beszéltek arról, hogyan kötődnek az autósporthoz, milyen üzleti megfontolásból csatlakoztak az OMV Benik Motorsporthoz, és mit remélnek az idei szezontól.

A támogatók egyaránt abban bíznak, hogy sikeres szezon elé néz a csapat, és a felkészülés alapján nem túlzó az a várakozás. Hogy aztán ez az év végén mire lesz elég, azt nehéz lenne megjósolni. Mindenesetre Balázsnak már volt olyan élménye is, amikor neki kellett valakit megfosztania a tróntól, és olyan is, amikor az ő babérjaira törtek. Rajtunk és a szerviz csapaton nem fog múlni, szögezte le a pilóta, aki délután már azzal volt elfoglalva, hogy az M-Sport mérnöke, hogyan hangolja be a Ford FocusWRC motorját, hisz a hét közepén már szeretnének tesztelni.

Aztán pedig irány Eger, ahol pénteken délelőtt a gépátvétel után jöhet a prológ, hogy szombat reggeltől már valóban az autóké és a pilótáké lesz a főszerep.








hirdet�s