A bab volt a főszerepben Monokon

Vidám főzőcsapat
Vidám főzőcsapat - © Fotó: SL
Monok – Idén is megrendezték a már hagyományos Monoki Babfesztivált.

Sztárok fellépésének sokasága, fergeteges hangulat, egyedi ízek és illatok jellemezték a hétvégén megtartott VI. Monoki Babfesztivált. Tizenhat csapat versengett üstben főtt babkölteményeivel a legjobbaknak kijáró díjakért, közöttük olyan települések gasztroangyalaival (Hernádnémeti és Cigánd), akik először vettek részt a szűkebb pátria egyik legsikeresebb programján.

Pénteki megnyitó

A „bemelegítés” – a hangulatot illetően – pénteken elkezdődött, a szervezők mindent megtettek azért, hogy ne csak a csellengés jellemezze a fesztivált, a könnyűzenei élet kiválóságai léptek a község főutcáján felállított színpadra, miután Koncz Ferenc országgyűlési képviselő megnyitotta az eseményt.

Bártfay Emese polgármester a település kulcsát adta át a kivitelezésben élenjáró Tőkés Csaba alpolgármesternek – jelezve ezzel, hogy egy kiválóan működő csapat áll a szervezés mögött. Az első napot a Magna Cum Laude koncertje zárta, megadva az impulzust a szombatnak, ahol már a paszuly vette át a vezető szerepet.

Sztárséf a standok között

A babnak idő kell ahhoz, hogy puhuljon, ezért másnap meglehetősen korán, hét óra magasságában előkészültek a csapatok a főzéshez. Tettek-vettek, miközben egyre sűrűbb lett a szórakozni és kóstolni vágyók tábora, dél magasságában már a hemzsegés volt a jellemző.

Az üstökben fellelhető volt a hagyományos babgulyás, de olyan különlegességek is készültek, mint például a tokajiak tiszai harcsája vagy a szerencsiek savanyú káposztával spékelt eledele. Így azután nem volt könnyű helyzetben a Bereznay Tamás sztárséf által vezetett zsűri, márpedig az ízek mesterének vannak tapasztalatai, hiszen főzött Putyinnak, Bushnak és Károly hercegnek is.

Délutánra megszületett a döntés, az első helyen az alsódobszai „Babsugarak”, a másodikon egy szakiskola volt osztálytársaiból alakult, „Babos menyecskék” elnevezésű alkalmilag alakult csapat, a harmadikon a „Tokaji Sportbarátok” végeztek.

A zsűri természetesen nem csupán az ízeket, de a körítést, magát a felszolgálást, a külalakot is értékelte. A fesztivált az Edda fergeteges koncertje, illetve tűzijáték zárta.

A gyökerek

A fáma szerint a Monok környéki erdőkben vadászott Mátyás király egy alkalommal, majd a hajtás után elfáradva meglátogatta a települést, ahol bablevessel kínálták meg. Az eledel annyira ízlett az álruhás vadásznak, hogy babszem nagyságú arannyal fizetett érte.

Tulajdonképpen ez a rege adta az ötletet Bártfay Emese polgármesternek, hogy hagyományteremtő céllal szervezzen babfesztivált hat évvel ezelőtt, és az ötlet bevált. Párját ritkító programokkal ismétlik meg évente a fesztivált, és mindig igyekeznek valami újat alkotni.

Most egy önkormányzati ajándéküzletet nyitottak meg, amelyben helyi kézművesek által készített tárgyak között válogathat a Monokra érkező turista.

SL