9/11-es megemlékezések: Obama szerint az iszlám nem az ellenség

Az iszlám nem az ellenség és Amerika soha nem fog háborúzni ellene. Ezt Barack Obama mondta Washingtonban a szeptember 11-i merényletek 9. évfordulóján. Obama a Pentagonnál mondott beszédet, azon a helyen ahová 2001. szeptember 11-én becsapódott egy terroristák által eltérített repülőgép. Kilenc évvel ezelőtt három másik utasszállító zuhant le: kettő a Világkereskedelmi Központba, egy pedig egy mezőre Pennsylvania államban. A terrormerényleteknek csaknem háromezer halálos áldozata volt.

Obama beszédében kiemelte: nem egy vallás támadta meg Amerikát, hanem az Al-Kaida. Az amerikai elnök arra is buzdította honfitársait, hogy “ne engedjenek a gyűlöletnek és az előítéletnek.”

A szeptember 11-i megemlékezések idén a megszokottnál feszültebb légkörben zajlottak le az Egyesült Államokban. Egy floridai lelkipásztor, Terry Jones azt tervezte, hogy elégeti a Korán egy példányát szombaton, de az utolsó pillanatban elállt tervétől. A merényletek New York-i helyszínétől nem messze, a Ground Zero közelében pedig egy muzulmán közösségi központot terveznek.

A hivatalos New York-i megemlékezések után a központ ellenzői, és támogatói is tüntetéseket fognak tartani a városban. A rendőrség közölte, hogy biztosítani fogják, hogy a két csoport ne tudjon találkozni.

A Ground Zero-nál szombaton a megemlékezés egy gyerekkórus fellépésével kezdődött, akik az amerikai himnuszt énekelték el. Joseph Biden alelnök és Michael Bloomberg New York-i polgármester is jelen volt, amikor felolvasták annak a 2752 embernek a nevét, akik az ikertornyoknál életüket vesztették.

Pennsylvania államban is tartottak egy megemlékezést, ott ahová becsapódott a negyedik eltérített utasszállító: itt megjelent Michelle Obama és Laura Bush egykori first lady.

2001. szeptember 11-én az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 19 tagja eltérített négy utasszállítógépet. Kettő a Világkereskedelmi Központ két tornyába, egy pedig a Pentagon épületébe csapódott, míg a negyedik Pennsylvania államban egy mezőre zuhant, miután a gép utasai megpróbálták megállítani a terroristákat. A támadásokban majdnem háromezer embert halt meg.








hirdet�s