670 új munkahely a Jabilnál

By Uri Mariann
Akt.:
A Jabil közel 23 millió eurós (mintegy 6 milliárd forintos) gyártókapacitás-bővítést és technológia-fejlesztést hajt végre idén a tiszaújvárosi gyárban, mert 4G-s kommunikációs eszközök részegységeinek gyártására kaptak feladatot megrendelőjüktől – jelezte …

A Jabil közel 23 millió eurós (mintegy 6 milliárd forintos) gyártókapacitás-bővítést és technológia-fejlesztést hajt végre idén a tiszaújvárosi gyárban, mert 4G-s kommunikációs eszközök részegységeinek gyártására kaptak feladatot megrendelőjüktől – jelezte Palásti Lajos ügyvezető igazgató. Az Észak-Magyarország információja szerint a gyártóeszközök beszerzésének támogatása mellett a Jabil beruházásösztönző képzési támogatást is igénybe vehet, illetve a beruházást követő tíz adóévben társaságiadó-kedvezményben részesül.

A 670 – ebből 50 diplomás – új munkahely teremtése mellett a jelenlegi létszám megtartását is vállalta a társaság. Becsey Zsolt hozzátette: az új alkalmazottak a cég saját foglalkoztatásában  állnak majd, tehát nem merülhet fel kölcsönzött munkaerő használata.

A támogatás mértékét a kormány döntése után hozzák nyilvánosságra, de az már most tudható, hogy egymillió forint alatt lesz az egy munkahelyre jutó összeg.

– ÉM –








hirdet�s