60 százalékkal nőtt a T-Online szélessávú internet-előfizetőinek száma 2006-ban

Sikeres évet zárt a T-Online Magyarország, a vállalat árbevétele több mint 21 százalékkal, csaknem 35 milliárd forintra emelkedett 2006-ban az egy évvel korábbihoz képest – mondta Szász Dániel vezérigazgató-helyettes pénteki sajtótájékoztatóján. A szélessávú internetes piacon a cég részesedése 42 százalékos, amellyel stabilan őrzi vezető pozícióját. A szélessávú előfizetők száma tavaly 60 százalékkal emelkedett, ezzel elérte a csaknem 400 ezret.

A 2005-ös 28,6 milliárddal szemben tavaly 34,8 milliárd forintos árbevételt ért el a T-Online Magyarország, ami 21,8 százalékos emelkedést jelent. Az adózás előtti eredmény azonban 2,24 milliárdról 1,7 milliárdra csökkent. A jelentős mértékben bővülő ügyfélkör ellenére bekövetkezett csökkenést vezérigazgató-helyettes a számos beruházás és akvizíció kiadásaival magyarázta. Ezek között említette az interaktív televíziós platform, a T-Home beindítását, valamint számos internetes oldal, köztük az iWiW közösségi portál megvásárlását.

A cég ügyfeleinek száma tavaly elérte a 427 ezer főt. Az ADSL-előfizetők száma 219 ezerről 336 ezerre nőtt, ami 54 százalékos emelkedést jelent. A 60 százalékos szélessávú ügyfélszám-növekedés a kábelnetes előfizetőkkel együtt jön ki – mondta Szász Dániel.

Az iWiW áprilisban történt megvásárlását nagy sikernek nevezte a vezérigazgató-helyettes. A közösségi portál regisztrált felhasználóinak száma az elmúlt 11 hónapban 565 ezerről 2 millióra nőtt, és a reklámbevételek elérték a 200 milliót ebben az időszakban. A felhasználók számának ilyen mértékű bővülését Szász Dániel szerint a korábbi tulajdonosok nem tudták volna kezelni, és az oldal valószínűleg “bedőlt” volna – mondta a vezérigazgató-helyettes.

A 2007-es fejlesztések közül Szász Dániel kiemelte a néhány hét múlva teljesen megújuló ingyenes e-mail-szolgáltatást, a freemailt, amely jelenleg csaknem 3 millió felhasználóval rendelkezik. A freemailt egy kommunikációs központtá fejleszti a T-Online – közölte a vezérigazgató-helyettes. Áprilistól egyebek mellett lehetőség lesz fotóalbumok feltöltésére, on-line csevegésre és hangátvitelre is.

A T-Online az idei évben a “digitális otthon” megteremtését tűzte ki célul – mondta Szász Dániel. Közös IP-alapon teszik elérhetővé a televíziózást, a hangátvitelt és természetesen a szélessávú internetet. A már elindult T-Home interaktív televíziós platform teljesen átalakítja a hagyományos otthoni szórakozást – közölte a vezérigazgató-helyettes. A szolgáltatással lehetőség nyílik egyebek mellett a tévén keresztüli filmkölcsönzésre és megállítható vagy előre programozható a televíziós adás.








hirdet�s