46 évesen, a pályán fanatizál

46 évesen, a pályán fanatizál

Fitos József egyenlítő gólja is kellett ahhoz, hogy az Ózdi FC emberhátrányban verje meg hétvégi ellenfelét.

Kilenc góllal fűszerezett, a hosszabbításban is fordulatot tartogató mérkőzést játszott a labdarúgó NB III Mátra-csoportjában az Ózdi FC a Kistarcsa ellen a bajnokság 10. fordulójában. A fekete-fehér borsodi csapat szerzett vezetést, de a szünetig a vendégek megfordították az állást.

 A második játékrészben előbb egyenlített, majd ismét vezetett az Ózd. Az igazi izgalmak azonban csak ezután következtek: Kardos Lászlót kiállították a Fitos-csapatból, az emberelőnybe került vendégek ezt kihasználva 4-3-ra ismét átvették a vezetést.

Az utolsó tíz percben a volt válogatott játékos, az Ózdi FC szakmai igazgatója immár nem először cserélte be magát, és 46 évesen, az emberhátrányban lévő hazaiak Fitos József fejesével egalizáltak, a végén pedig jött a slusszponén: Tamás Gábor a hosszabbításban betalált, az ÓFC így otthon tartotta a három pontot. De vajon mi vezérli Fitost, hogy most már sokadszor, edzés nélkül pályára lépjen az ÓFC színeiben. 

Lapot húzott 19-re 

Megmondom őszintén: katasztrófa, hogy egy ilyen idős embernek be kell szállni – jelentette ki Fitos József. – Ebben a bajnokságban azonban többször az kellett a csapatnak, hogy testközelből hajtsam a fiúkat. Tudjuk, hogy ez nagyon rizikós, és volt már olyan, hogy nem jött be. A Gyöngyöshalász ellen három pontot szereztünk, és most is összejött a győzelem. Szerencsére.

Azt mondanom sem kell, hogy egy porcikám sem kívánja a játékot, de nem volt más választásom. A szurkolók is kételkedve fogadják tőlem, hiszen van aki azt mondja: elveszem a fiataloktól a helyet.

Már egyszer megfogadtam, hogy nem játszom többet, de hétvégén is muszáj volt. Azt viszont hangsúlyoznom kell: nem én nyertem meg a meccset. A fejesemmel egyenlítettünk, de a csapat dolgozott meg a sikerért. 

A maródiak 

Azt egyelőre nem tudni, hogy Fitos József a következő fordulóban, Gyöngyösön is beszáll-e a játékba, de elképzelhető. Az ÓFC ugyanis eléggé foghíjas lesz a hevesi mérkőzésen. A csapatból Kardos, Kiszely és Bakos eltiltás miatt nem szerepelhet, és Dancsok valamint Bíró Lajos játéka is kérdéses. Utóbbi két labdarúgó sérüléssel bajlődik. Fitos József kerete tehát elég szűkösnek mondható. 

M.E.