400 ezer nőt bántalmaznak családon belül – RTL Híradó

Magyarországon több mint 400 ezer nőt bántalmaznak családon belül. Helyzetükre nem mindennapi módon, prózával és zenével hívták fel a figyelmet írók, színészek, zenészek vasárnap egy budapesti szórakozóhelyen. Az RTL Híradójának azt mondták: nem kell érintettnek lenni ahhoz, hogy ez ellen kiálljanak.

Németh Gábor mellett a másik író, Parti-Nagy Lajos is műveiből olvasott fel, este pedig zenekarok léptek fel a helyszínen. A művészek ingyen vállalták a programot.

Ámon Henriett, a rendezvény főszervezője azt mondta: Valentin napon nemcsak a szerelmet lehet ünnepelni, hanem arra is kellene gondolni, hogy sok nőt ezen a napon ugyanúgy bántalmaznak, mint a többi napon. Szabó Gabriella, a NANE Egyesület munkatársa szerint minden ötödik nő olyan kapcsolatba kerül, amelyben bántalmazzák és ma is hetente meghal egy nő, mert nincsenek megfelelő törvények, amelyek védhetnék.

A jogvédők szerint nem elég, hogy a rendőrség ideiglenes távoltartást rendelhet el a bántalmazóval szemben. Hiába gyűjtötték az aláírást júliusban, a családon belül erőszakról szóló önálló törvény még várat magára. A készülő új alkotmány viszont kiemelten védené a családot. A Nemzeti Konzultációs Testület elnökét vasárnapi sajtótájékoztatóján ezért kérdezték a nők védelméről. Szájer József azt mondta: az emberjogi, az európai unió által elfogadott alapjogi kartának a listáját szeretnénk beemelni az alkotmányba, amelyben a nők jogai külön is kiemelten szerepelnek.

A családon belüli erőszaknak két napja is volt áldozata: egy debreceni férfi verte agyon élettársát.








hirdet�s