360 fokos videó: A végére csak kisütött a nap a Miskolci Farsangon

A végére csak kisütött a nap a Miskolci Farsangon
A végére csak kisütött a nap a Miskolci Farsangon - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A 2018-as Miskolci Farsang nem indult túl jól időjárás szempontjából: pénteken az eső, szombaton a havas eső ömlött a nyakunkba. Vasárnap viszont végre kisütött a nap, az emberek pedig ellepték a főutcát. Úgyhogy mi is beálltunk a tömegbe 360-as kameránkkal.

A magyar gasztronómia minden jója közül válogathattak a farsangolók: lángosok, kolbászok, sültek, és még sok-sok finomság. Na meg persze forralt bor és pálinka. Két falat között lehetett menni sok-sok koncertre és kísérőprogramra.

A legmeglepőbb a Szinva terasz mögötti, igazából a semmiből előbújó, komplett kis vásári játszótér volt dodzsemmel, körhintával, ÉS MINILÓVAL (bár azért itt meg kell jegyeznem, hogy a nap legszomorúbb pontja volt a három kis jószág, akik egész nap körbe-körbe mászkálnak gyerekekkel a hátukon, és közben a 90-es évek legelkoptatottabb rádióslágerei üvöltenek a fülükbe)!

És ha ez nem lett volna elég, hónap első vasárnapja lévén régiségvásár is volt a főutcán. Jó volt egy kicsit úgy körülnézni, hogy végre nem ütötte kis semmi égből potyogó a szemet.

A farsangi kavalkád ezzel véget ért, reméljük jövőre kegyesebb lesz az időjárás.

Király Csaba | Hírek360


Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!


Farsang mellé régiségek
Miskolc - Vasárnap a Becherovka Miskolci Farsang színes programjait a hagyományos régiségvásár is kiegészítette, hiszen a hónap első vasárnapja volt. [related-post post_id="3757174"] [related-post post_id="3755452"]

A Becherovka Miskolci Farsangon jártunk
Miskolc - A hétvégén rendezték meg a Becherovka Miskolci Farsangot. Mi is ellátogattunk a forgatagba. A vendégek jól érezték magukat, egyedül a szakadó havas esőre panaszkodtak. Vidáman telt a hétvége Miskolcon, hiszen az elmúlt napokban rendezték meg a megyeszékhelyen a Becherovka Miskolci Farsa...

Fotó: Kerékgyártó Mihály
Miskolc - A 3 napos Becherovka Miskolci Farsangról olvasóinktól is kaptunk felvételeket.
Fotó: Kerékgyártó Mihály ©
Fotó: Nagy József ©
- Ker...

Nyitófelvonulással vette kezdetét a Miskolci Farsang
Miskolc - Főutcai nyitófelvonulással vette kezdetét a Becherovka Miskolci Farsang. Volt olyan pont, amikor nem találtuk sem a sor elejét, sem a végét. Nagyon sokan viseltek álarcot, néhányszor elveszettnek éreztük magunkat. De hát erről szól egy jó karnevál. A Miskolci Farsang felvonulása a Centr...