34 milliós komolóskai kártérítési igény a posta ellen

Komlóska, Budapest – Komlóska 34 millió forintos kártérítési igényt nyújtott be a Magyar Posta Zrt. ellen – tudatta lapunkkal Köteles László, Komlóska polgármestere.

– Településünk számára az igazunkért folytatott több éves kitartó küzdelmének elismerését jelenti, hogy a Fővárosi Bíróság ítéletének megfelelően a Hírközlési Hatóság a vizsgálatot elvégezte és azt augusztus 8-án lezárta. A Hírközlési Hatóság határozatában kötelezte a szolgáltató Magyar Posta Zrt.-t, hogy helyesbítse a 2003-ban a felhasználók felé tett téves tájékoztatást, tájékoztassa a felhasználókat, hogy korábbi gyakorlata nem mindenben felelt meg a jogszabályi feltételeinek. A határozat 2008. augusztus 26-án vált jogerőssé. A Magyar Posta Zrt. a rárótt kötelezettségeknek a felhasználók részére szeptember 22.-23. napokon eljuttatott közlemény formájában tett eleget. Ez azonban csak részben kárpótol bennünket. Számos közvetlen és közvetett hátrány érte a komlóskaiakat a mobilposta hiányosságai miatt, illetve a fix posta nyitva tartásának és feladatkörének csökkentése miatt. A kézbesítési problémák az évek alatt nem szűntek meg. A számos közvetett hátrányok közül néhány: rendszeresek voltak a zaklatások a különböző hatóságoktól, egymást követték a különböző feljelentések és a több évre visszamenőleges vizsgálatok. 2003 előtt az önkormányzatunk benyújtott pályázatainak 80 százaléka nyert, majd 2003 után pályázataink 95 százalékát elutasították. Egyetlen nagyobb pályázatunkat sem támogatták. Nem nyertünk regionális illetve országos pályázatokon. Tudatták velünk, ne is álmodjunk, hogy kapunk támogatásokat fejlesztési elképzeléseinkhez.

Testületi határozat

A szeptember 29-én megtartott testületi ülésen úgy határoztak, megkérik a Magyar Posta Zrt. és a Nemzeti Hírközlési Hatóság képviselőit, erkölcsi elégtételként kérjenek bocsánatot a komlóskai ügyfeleiktől és lakosságtól az őket ért hátrányok miatt. Ezen felül a Magyar Posta Zrt.-vel szemben 34 millió forint kártérítési igényt nyújtanak be. Az erről szóló levelet elküldték Szűts Ildikó vezérigazgató részére. Egyelőre jogi lépéseket nem tesznek, de ha elutasító választ kapnak, akkor ezt is megteszi a komlóskai önkormányzat.

Előzmények:

Címkék: ,







hirdet�s