300 millió liter bort ittunk meg tavaly

Tavaly a magyarok 300 millió liter bort fogyasztottak, ennek ellenére több pincészetben is jelentős mennyiségű készlet marad raktáron. A várakozások szerint csökkenhet a szőlő felvásárlási ára – derül ki, az egyik legnagyobb hazai pincészet elemzéséből.

Az árcsökkenés egyik oka az, hogy a termelők kiugróan nagy mennyiségű termésre számítanak. Szintén árcsökkentő hatású lehet, hogy a forint erősödése miatt jelentősen csökkent a magyar export, és az alacsonyabb árak miatt növekedett az import.

Korai még megjósolni a termés minőségét, de elemzők szerint, az időjárás kedvezett a szőlőnek . A tavalyi meleg nyár és szép ősz nagyon jól kondicionálta a szőlőt, jól beérettek a vesszők és sok rügy alakult ki a növényen, ami gazdak szüretet eredményezhet. Egyes helyeken rontják a terméskilátásokat a szőlő betegségei, kisebb részben a peronoszpóra nagyobb részben a lisztharmat, az utóbbi napokban sajnos helyenként jelentős károkat okozott a jég. A szerencse azonban, hogy korán jött a fagy, amikor még ellenállóbb volt a gyümölcs – áll a pincészet közleményében.








hirdet�s