3. Maratoni Hétvége – Félezren dacoltak az erdei kánikulával

Akt.:
22. Bükki Hegyi Maraton - Kisgyörgy Ádám Emlékverseny
22. Bükki Hegyi Maraton - Kisgyörgy Ádám Emlékverseny
Miskolc – A „Csodálatos környezetben, igazi kihívás!” mottót viselő 22. Bükki Hegyi Maraton – Kisgyörgy Ádám Emlékversenyen mintegy ötszáz sportember fogadta el a házigazdák meghívását.

A 3. Maratoni Hétvége június 7-i első versenynapján életre hívott nemzetközi terepfutóverseny központját a Majális-parkban, a Királyasztal környékén kialakított „erdei stadion” jelentette. A 10, 5 km-es, 360 méteres szintemelkedéssel nehezített körpályán teljesíthették a választott távot az ország minden részéből, továbbá az Amerikai Egyesület Államokból, Olaszországból, Szlovákiából és Ukrajnából érkezett futók. A házigazda Marathon Club SE a nagykörön, maraton (42,3 km, egyéni és 4 tagú váltó), félmaraton (21 km) és kismaraton (10,5 km) versenyszámokat írtak ki. A rekkenő hőséggel kísért első rajtnál felsorakozott csaknem négyszáz sportembert dr. Kriza Ákos, Miskolc MJV polgármestere, a verseny és a 3. Maratoni Hétvége fővédnöke indította útjára.

Az egy körös SANOFI-utam kettős tiszaújvárosi triatlonos sikerrel zárult, hiszen Szabolcsi Fruzsina magabiztosan, míg Balogh Bence, klubtársával, Hankó Dáviddal „meccselve” nyert.

A félmaratoni táv női versengésében az idén 20 éves ózdi Teknőc Futó Klub sportolója, Ihász Veronika szerezte meg a győzelmet, aki hazavihette egyesületének a Marathon Club SE ajándékserlegét is.

A legjobb miskolci női félmaratonsitának, a második helyezett Tinta Tamarának Markovics László, a Budo Sport tulajdonosa adott át különdíjként egy díszes serleget.

A férfi félmaratonosok között a sokadik ironman triatlon magyar bajnokságára készülő miskolci, de a tiszaújvárosi triatlonosokat erősítő Szűcs Rajmund ellentmondást nem tűrően, a másodikhoz képest is több, mint 4 perc előnyt kiharcolva nyert.

A leghosszabb egyéni távon, a HOKA maratonon az volt a nagy kérdés, hogy a címvédő Karlowits-Juhász Tamásnak sikerül-e megvédenie 2013-as elsőségét? Nos a válaszra egészen a célba érkezésig várnunk kellett. A címvédő a 3. kör pálya-frissítőjénél, 38 km tájékán egy perc körüli hátrány szedett össze az addig vele együtt haladó csapattársával, Harsányi Tamással szemben, melyet a befutóig nem tudott ledolgozni. Nyert tehát az erejét kiválóan beosztó, mentálisan is nagyon erősnek bizonyult 22 éves nyékládházi sportoló. A hölgyek azonos távját dr. Elek-Belus Fruzsina nyerte meg, alig kicsúszva az 5 órás időből. A leghosszabb táv női és férfi első hat helyezettje az érmeken és serlegeken kívül a HOKA magyarországi forgalmazója, a Nomád Outdor Sportbolt-hálózat jóvoltából ajándékcsomagokat is átvehetett a díjátadáskor.

Az ezúttal is élvezetes maratoni váltók csatájában a nőknél a Turbónyuszik, a férfiaknál pedig a Bójakergetők!!! utasították maguk mögé a vetélytársakat. Tavalyhoz hasonlóan mindkét kategóriában indított váltót a főtámogató Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata is, melynek női kvartettje az előkelő második helyen zárt, de a férfi négyesnek sincs szégyellni valója a hatodik pozíció miatt.

Az idei újdonságot jelentő, 3,2 km-es Észak Családi Minimaratont futva és túrázva is teljesíteni lehetett. Ezt a 108 tagú mezőnyt Katona Ferenc, a Szervező Bizottság elnöke, önkormányzati képviselő rajtoltatta el. Ott volt a résztvevők között dr. Éva Miltényi, a versenyt támogató SANOFI gyár igazgatója és Márkus Zsolt, a diósgyőriek sokszoros magyar bajnok és válogatott birkózója is. Az idén 70 éves Észak-Magyarország napilap az első 70 célba érkezőnek ajándékokkal kedveskedett. Ennek a versenyszámnak az eredményeit kézi időméréssel rögzítették, melynek feldolgozása néhány napon belül várható, amikor is visszatérünk erre a futamra.

A célba érkezés után minden résztvevőt gulyás-partira, a Borsodi Sörgyár jóvoltából egy finom nedüre, Koncz Ferenc, Szerencs polgármesterének felajánlásából egy-egy szelet szerencsi csokira invitálták meg a szervezők.


Eredmények

SANOFI kismaraton (10,8 km), női abszolút: 1. Szabolcsi Fruzsina (TVK-Mali TK) 55:33 perc, 2. Sebők Klaudia (TVK-Mali TK) 56:38, 3. Kazainé Bodnár Szilvia (Emőd) 57:44


SANOFI kismaraton (10,8 km), férfi abszolút: Balogh Bence (TVK-Mali TK) 44:04, 2. Hankó Dávid (TVK-Mali TK) 44:05, 3.Tugyi Levente, 44:35.


Félmaraton (21,3 km), női abszolút: 1. Ihász Veronika (Teknőc Futó Klub, Ózd) 2:02:57 óra, 2. Tinta Tamara (Miskolc) 2:04:26, 3. Dr. Juhász Rozalinda (Miskolc) 2:12:27


Félmaraton (21,3 km), férfi abszolút: 1. Szűcs Rajmund (TVK-Mali TK) 1:45:10 óra, 2. Deme Szabolcs (Teknőc Futó Club) 1:47:49, 3. Gulyás János (Debrecen) 1:48:26


HOKA maraton (42,3 km), női abszolút: 1. dr. Elek-Belus Fruzsina, 5:00:38 óra, 2. Csurgai Brigitta, 5:15:45, 3. Pataki Zita, 5:24:58.


HOKA maraton (42,3 km), férfi abszolút: 1. Harsányi Tamás (HOKA Club Hungary) 3:24:17, 2. Karlowits-Juhász Tamás (HOKA Club Hungary) 3:25:17, 3. Eördögh Ákos (HOKA Club Hungary) 4:01:13


Maraton-váltó (42,3 km), nők: 1. Turbónyuszik (dr. Juhász Rozalinda, Zaccaria-Bujda Boglárka, Hável Hajnalka, Klamancsek Katalin) 4:35:25 óra, 2. Miskolc MJV – Száguldó Csajok (Szász Lászlóné, Horváthné Fehér Ágnes, Godó Éva, Jávori Ágnes) 5:03:13, 3. Mester és tanítványai – Talabér & Berendi Running Team (Márton Ildikó, Márton Ildikó, Kiss Györgyi, Roszinszki Katalin) 5:05:39


Maraton-váltó (42,3 km), férfiak: 1. Bójakergetők!!! (Halona Gergely, Magyar Zsolt, Balabás Péter, Tölgyesi Tamás) 3:18:42 óra, 2. Vaccsuszirunáj (Kánai Roland, Orosz Gábor, Majkut Gergely, Szaniszló Máté) 3:43:10, 3. Helynekem (Tugyi Levente, Makai András, Less Áron, Vas Gábor) 3:53:10.


A részletes eredménylista elérhető a http://www.evochip.hu/eredmenyek/chipes_idomeres.php?lang=hu&eventid=BHM14HSs&css=&iframe=&year=2014 oldalon.








hirdetés




hirdet�s