2,3 milliárd forint 27 hegyaljai településnek

Balról: Riz Gábor, dr. Hörcsik Richárd, Schultz Gábor
Balról: Riz Gábor, dr. Hörcsik Richárd, Schultz Gábor
Sárospatak – A sárospataki Újbástya Rendezvénycentrumban tartották meg annak a projektnek a zárórendezvényét, amelynek keretében Tokaj-Hegyalja 27 települése összesen 2,3 milliárd forintot fordíthatott elsősorban turisztikai fejlesztésekre.

Aros János, Sárospatak polgármestere házigazdaként köszöntőjében felsorolta azokat a turisztikai értékeket, amelyek miatt érdemes Sáros­patakra látogatni, így ez a megnyitó nem volt rövid, hiszen a zempléni város bővében van látványosságoknak, természeti és épített látnivalóknak.

Dr. Hörcsik Richárd a térség országgyűlési képviselője elmondta, Abaúj-Zemplén másik országgyűlési képviselője, dr. Mengyi Roland is szeretett volna eljönni Sárospatakra, mert az ő választói körzetének egy része is érintett volt a projektben, de hivatali teendői Budapestre szólították.

– Mérföldkőhöz érkeztünk – mondta dr. Hörcsik Richárd –, hiszen most fejeződik be az a projekt, amelynek kezdetét közel két évtizede jelentette be Lázár János Mádon még államtitkárként.

Egy olyan lehetőséghez jutottunk, amelynek köszönhetően tovább növelhetjük Zemplén, azon belül is Tokaj-Hegyalja verseny­képességét. Számtalan tanulsággal szolgált ez a két év, megmutatta, mennyire vagyunk képesek összefogni, egymást segíteni.

– Legyen közös örömünk Hegyalja, de ezért tenni is kell. Bízom abban, hogy az itt élők a továbbiakban is ezen fognak dolgozni – mondta Riz Gábor miniszteri biztos.

– Ha belegondolunk, egy kilométernyi autópálya árából milyen csodálatos dolgokat lehetett itt a régióban létrehozni, akkor már megérte ezen dolgozni – emelte ki Schultz Gábor, a Széchenyi programiroda ügyvezetője.

ÉM-BG








hirdetés