Üres talapzatok a Petőfi téren

Üres talapzatok a Petőfi téren
Miskolc – A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Női Tagozata emlékünnepséget tartott vasárnap Miskolcon. Szeretnék hagyománnyá tenni az október 6-i megemlékezést. 

Vasárnap délutánra emlékünnepségre hívta a miskolciakat a Fidesz Női Tagozata a miskolci Petőfi térre. Pelczné dr. Gáll Ildikó, a tagozat elnöke mondott beszédet.

A 13 aradi vértanú kivégzésének hétfőn van az évfordulója, hősiességük, a magyarság ügyéért hozott áldozatuk örök tiszteletet érdemel.

Pelczné dr. Gáll Ildikó szólt arról, hogy szeretnék hagyománnyá tenni a miskolci megemlékezést, ami eddig hiányzott a város ünnepei sorából. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a Petőfi téren, Petőfi szobra mellett 13 üres talapzat áll. Mint fogalmazott, nehéz emelkedetten ünnepelni egy félbehagyott téren, félbehagyott munka nyomai között. Azt mondta: a Petőfi tér melletti terület sokmilliós, sok tízmilliós átalakítását meg kellett volna előznie a tér befejezésének, ám, hogy ez nem így történt, az mutatja, mik a prioritások a jelenlegi városvezetés számára.

A megemlékezők a 13 talapzatra egy-egy fakeresztet helyeztek a tábornokok neveivel. Pelczné dr. Gáll Ildikó arra hívott fel, hogy legyen teljes a tér a tábornokok szobraival. A Fidesz nevében megígérte, hogy ők – elsőként – felállítják Lázár Vilmos szobrát.

 








hirdet�s