Ülhettem volna én is azon a vonaton!

Ülhettem volna én is azon a vonaton!
Ülhettem volna én is azon a vonaton!
Október hatodikán a MÁV eddigi legszörnyűbb vonatszerencsétlenségét élte át, amelyben négy ember életét vesztette, és harmincan megsérültek. Mivel szinte minden nap vonattal utazom, egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy ez akár történhetett volna velem is. M. István jegyzete

Október hatodikán a MÁV eddigi legszörnyűbb vonatszerencsétlenségét élte át, amelyben négy ember életét vesztette, és harmincan megsérültek. Mivel szinte minden nap vonattal utazom, egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy ez akár történhetett volna velem is.

Naponta járok vonattal, így édesanyám rendszeresen a lelkemre köti, hogy – Fiam, nagyon vigyázz magadra.” Én ilyenkor próbálom megnyugtatni, elvégre a buszról leszállva azonnal vonatra ülök, majd a végállomáson is csak nagyjából négyszáz métert gyalogolok. Ilyen körülmények között nem sokat tudok tenni a testi épségemért, elvégre ha jön egy aszteroida és éppen eltalál, vagy jön a nagy vérszopó denevér és a nyakamra repül, nekem tutira annyi. A vonat és a busz számomra védettséget jelent, eddig sohasem éreztem úgy, hogy ne lennék biztonságban. Autóval közlekedve bármikor belénk szállhatnak, vagy éppen mi okozhatunk balesetet. Gyalogosan megtámadhatnak, zebrán gázolhatnak, de a vonaton ülve mi baj érhetne?

Egészen hétfőig ekképpen vélekedtem a vonatozásról, de ahogy értesültem a híradásokból a Monorierdőnél történt vonatbalesetről, görcsbe rándult a gyomrom. Egész nap a fejleményeket figyeltem, majd elérkezett az este, amikor haza kellett utaznom, vonattal

A pályaudvarra érve csodálkozva fogadtam, hogy a vonatom késés nélkül indult, pedig a főváros felől érkezett. A vonatra szállva vártam, hogy elinduljunk, amikor valami olyasmire lettem figyelmes, ami eddig elkerülte a figyelmemet. A személyvonatom előtt, alig néhány perccel korábban indul egy intercity, így gyakorlatilag a Monorierdőnél történtekhez hasonlóan, közvetlenül a gyorsvonat után haladtunk. Egy pillanatra belegondoltam, hogy mi történne, ha most velünk is ugyanaz a forgatókönyv peregne le, amely hétfő félelőtt Monorierdőnél.

Ahogy ezen elmélkedtem, egyszer csak benyitott a fülkébe a jegyvizsgáló. Miután ellenőrizte a jegyem, rákérdeztem, hogy nem-e tud valamilyen közelebbi információt a balesetről. A kalauz ekkor elkomorodott, majd nagy levegőt véve annyit mondott, hogy mi sem tudunk semmi közelebbit, majd röviden összefoglalta a híradásokból már ismert tényeket. Nem hagytam ennyiben a dolgot és rákérdeztem, hogy emberi mulasztás lehet-e a háttérben. A kalauz ekkor csak annyit mondott – „Valószínűleg igen!”

Ezután, egyre csak azon járt az eszem, hogy mi emberek mennyit hibázunk az életünk során, s egy-egy ilyen hiba milyen következményekkel járhat.

Kedd reggel ismét vonatra szálltam, és ahogy minden nap, ezen a napon is bambultam kifelé az ablakon. A folyosón iskolába igyekvő fiatalok beszélgettek, a fülkében pedig két idős néni panaszkodott egymásnak. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy minden olyan sablonos, mint amilyen eddig is volt, s a félelmem egyszerre elillant.

Este ismét vonattal utazom majd, s valószínűleg nem gondolok majd a hétfőn történtekre. Így működik mindez. Ami az egyik nap mélységesen felkavar, az másnapra nem más, mint egy szürke statisztikai adat…

Kapcsolódó cikkek: 

 

-M. István-      








hirdet�s