22 év után újra kupagyőztes a Diósgyőr!

Akt.:
KUPAGYŐZTES!!!
KUPAGYŐZTES!!!
Miskolc – A 2015/16-os évad női Coop Magyar Kupa győztese az Aluinvent-DVTK csapata lett.

A Sopron hetedszer, vagy a Diósgyőr harmadszor? Ez volt a kérdés a péntek esti női kosárlabda Coop Magyar Kupa döntője előtt, amelyet a miskolci városi sportcsarnokban vívott egymás ellen az Uniqa Sopron és az Aluinvent-DVTK. Egyik csapat sem akarta növelni az ezüstjei számát, amiből szintén a soproniaknak volt több, a finálé előtt összesen tíz, szemben a diósgyőriek háromjával. A tavalyi kupadöntő két résztvevője találkozott újra, a nyugat-magyarországi együttes a címvédés vágyával, a Diósgyőr pedig azzal a céllal, hogy 22 év után ismét szerezzen egy garnitúrát a legfényesebb éremből.

kosarlabda_magyar_kupa_donto_13

Adva volt minden a színvonalas mérkőzéshez, közel telt ház (az utolsó napon fellépő vendégcsapatok szurkolói számára fenntartott ülőhelyek közül maradtak üresen) előtt melegítettek a hivatalos kezdési időpont után is a csapatok, ugyanis az összecsapást élőben közvetítő tévés társaság azt kérte, hogy 10 perccel később induljon útjára a labda. Így is történt, kitűnő hangulat közepette, a Diósgyőr indulót énekelő másfél ezer ember hangorkánja közepette startol a mérkőzés.

A DVTK-nál először kapott a kezdőben lehetőséget a néhány hete igazolt Hodges, aki Czankot igyekezett tehermentesíteni az irányító poszton, a meccs pedig Simon Zs. középtávolijával indult, amelyet Czank egy távolival kontrázott meg, majd jött Horti centergólja, aztán Likhtarovich leindításos kosara (7-2). A palánk alatti területet uralta az éppen védekező csapat, így maradtak a középtávoli-, távoli dobások, amiből Simon Zs.-é kettőt, Hortié pedig hármat ért (10-4). A 6. perc végén időt kért Sterbenz edző, és cserélt is, Hontit, majd nem sokkal később Lelast is beküldte, de ők sem hoztak áttörést. Sőt! A 8. percben Hodges duplájával 10 pontra nőtt a különbség (14-4), amiből a negyed végére azért sikerült faragnia a kupa címvédőjének (14-8).

kosarlabda_magyar_kupa_donto_30

A második negyed elején, a magabiztosan játszó Horti duplája után Brewer egy büntetője ért célba, majd egy Ciglar tripla. A DVTK is megforgatta a csapatot, bejött Szécsi, Jovanovic, és Rasheed is. Harcoltak ők is keményen, közülük Jovanovic csillant meg a legtöbbször, és amikor centergólja és néhány védőlepattanó megszerzése után középtávolról vette be a gyűrűt és megint tíz pont lett a csapatok között (25-15), jött a soproni időkérés, a 16. perc elején. Ebből a pauzából jól jött vissza a zöld-sárga gárda, gyorsan négy pontot szereztek, így a túloldalon jött az ,,időzés” (25-19). Aztán a játékrész hajrájában, a büntetőpárbajt követően, 30-25-nél Hodges adott álompasszt Rasheednek, aki a hárompontos vonal mögül szerzett gólt. Volt válasza erre Fegyvernekynek, erre még Hortinak, aki a második tripláját vágta be (36-27). Aztán Simon Zs. szerelését ítélték szabálytalannak a játékvezetők, az érintett ezt másképp látta, elütötte a labdát az ,,égbe”, emiatt technikait kapott, Likhatarovich pedig három büntetőt dobhatott, és mind célba is ért. A lelátóról a ,,mi vagyunk a legnagyobbak” rigmus szaggatta a dobhártyákat, nem is csoda, hiszen 12 pontos hazai fórt mutatott a meccs felénél az eredményjelző (39-27).

Fordulás után

Magas emberei révén indította a pontgyártást a harmadik menet elején a Sopron, majd a remekül játszó Hortinak volt egy közbeszúrt hárompontosa, de aztán megint Petersék következtek, a 24. percben pedig hazai időkérés (42-35). A DVTK távoli kísérletei ekkoriban nem nagyon sültek, viszont Brewer két fontos centerkosarat szerzett (46-39). Hatalmas csata folyt a pályán, és amolyan kiszorítósdi, amelyben távolról lehetett dobni, és kevés gól született, viszont az utolsó játékrészre maradt még 11 pontos diósgyőri fór (50-39).

kosarlabda_magyar_kupa_donto_14

Brewer hármasa nyitotta a negyedik etapot, és az addig is remekül védekező Diósgyőr koncentrációja maradt magasan. Nem is lehetett ebből engedni, egy olyan jó erőkből álló csapattal szemben, mint a Sopron. A 34. percben Jovanovic középtávolijával megint tucat lett közte (55-43). Az idő a taktikusan és higgadtan játszó DVTK-nak pergett, aztán amikor Likhtarovich bedobta csapata hetedik hármasát már elképzelhetetlennek tűnt, hogy ezen a meccsen fordulat álljon be (58-45). Három és fél perccel a vége előtt még egy utolsó felzárkózási kísérletbe kezdett a Sopron, két és perccel a vége előtt indokolt volt a hazai időkérés (58-51). A végjátékban a Sopron gyors faultokra állt rá, és ezzel összefüggésben a DVTK sorra dobhatta a büntetőket, szinte hiba nélkül, így hiába dobott jól a vendég együttes nem lehetett esélye.

kupagyoztes_dvtk_aluinvent_02

A diósgyőri kosárlabdacsapat fantasztikus csapatjátékkal, és nagy taktikai fegyelemmel a meccs folyamán szinte végig vezetve érte el ezt a réges régen várt sikert, és 1994. június 4-e után nyert ismét Magyar Kupát. Tette mindezt egy olyan klub, amelynek a jogelődje öt éve még a második vonalban szerénykedett, és amelyet romjaiból támasztott fel néhány kosárlabda fanatikus, élükön Szabó Tamással, a DVTK első emberével.

A meccs után órási ünneplés kezdődött, voltak akik sírva fakadtak, Czank Timea csapatkapitány órási ováció közepette vágta le a gyűrűről a győzteseknek járó hálót, és a kupa átvétele is a gyönyör kategóriájába tartozott, a boldogságban úszni lehetett ezen az estén a miskolci városi sportcsarnokban.

– Berecz Csaba –



Női kosárlabda Coop Magyar Kupa-döntő

Aluinvent-DVTK – Uniqa Sopron
69-60 (14-8, 25-19, 11-12, 19-21)

Miskolc, 1500 néző. V.: Cziffra, Benczur, Györffy.


Aluinvent-DVTK: CZANK (9/3), LIKHTAROVICH (13/3), HODGES (12), HORTI (15/9), BREWER (8/3). Csere: SZÉCSI (-), JOVANOVIC (6), RASHEED (6/3), HORVÁTH B. (-). Szakmai igazgató: Miguel de Jesús López Alonso.

Uniqa Sopron: Fegyverneky (4), CIGLAR (14/6), Simon Zs. (4), Krnjic (6), PETERS (16). Csere: Honti (6), Lelas (-), CRVENDAKIC (10), Dubei (-). Vezetőedző: Sterbenz László.


Miguel de Jesús López Alonso: – Nagyon boldogok vagyunk, ez a győzelem további hitet ad a közös munkához. Örülünk, hogy ilyen szép estét tudtunk szerezni ennyi embernek, köszönet mindenkinek, aki segített ebben. A döntőben nagyon koncentráltak voltunk végig, mindenki fegyelmezetten betartotta azt a mérkőzéstervet, ami előtte megbeszéltünk.

Sterbenz László: – Gratulálok a Diósgyőrnek. Ma a külső dobásokban jobbak voltak.​




Sporthírek






hirdetés