Újra mehetnek a postára

Semjén, Vadna, Komlóska, Bódvalenke – Újra nyílnak a hét éve bezárt kisposták, bár van, ahol elégedettek a mobilpostával.

Semjénben kedden, Vadnán és Tornanádaskán szeptember végén nyitnak újra a kisposták. Hosszú évek után történik ez meg: 2003-ban a postai modernizációs program keretében a 600 főnél kevesebb lakosú településeken szüntette meg a posta a hivatalokat, helyettük úgynevezett mobilpostákat vezetett be. Veszteségesek: ezzel indokolták a döntést, és végigvitték, annak ellenére, hogy sok településen tiltakoztak az ott lakók. Az új kormány első lépései között volt a kisposták újranyitása, megyénkben elsőként a fent említett három településen történik ez meg. (Az ellenzék indokolatlannak tartja a lépést, és pazarlásnak nevezi. A Magyar Posta Zrt. szóvivője úgy látja, szerintük elérhető, hogy nyereségesek legyenek).

Semjénben örülnek a döntésnek

– Azért eshetett ránk a választás, mert a régi postaépületünk még megvan, és mikor kiderült, van lehetőség az újranyitásra, visszaadtuk nekik ingyen, bérmentve – magyarázta Setét Béla polgármester. Hozzáfűzte, annak idején sokan bánták a megszűnését, nem értették, hogy miért kell bezárni valamit, ami jól működik. A mobilpostát megszokták ugyan idővel, de most mégis mindenki várja a posta újranyitását.

– Fix időpontban lesz nyitva, és mivel a főutca szélén lesz, így akár az átutazók is használhatják – mondta.

Vadna jó döntés

Hasonlóképpen jó döntésnek tartják a kisposta újranyitását Vadnán, ott épp a napokban újítják fel a régi- új postaépületet. Annak idején a falu megvásárolta az ingatlant a postától, most visszabérli a társaság, havonta bérleti díjat fizetnek majd érte.

– 598 lakosa volt Vadnának a döntés idején. Hiába mondtuk, két embert ideköltöztetünk, csak maradjon meg a kispostánk, nem mentek bele  – emlékszik vissza a hét éve történtekre Bencze Péter polgármester. Amikor kiderült, lehetőség van az újranyitásra, közvéleménykutatást tartottak a faluban. 262-en szavaztak a visszaállíttatásra, 160-an ellene. Így mellette döntöttek.

– Akik a falu másik felében laknak, jobban szerették a mobilpostát, no de nem lehet mindenkinek a kedvére lenni – folytatta Bencze Péter. Hozzáfűzte, munkahelyet is teremtenek e lépéssel. A postáshölgy 8-tól délig, majd déltől 2-ig lesz az épületben, a köztes időben a leveleket, újságokat viszi házhoz. A hivatal több szolgáltatást nyújt majd mint korábban, kisebb árucikkek vásárolhatók, biztosítás köthető az épületben.

Így kényelmesebb

Bár volt postaépület korábban Bódvalenkén, nem igénylik a visszaállítását, tudtuk meg dr. Simkó László polgármestertől. Péntekre jelentkeztek be egyébként hozzá a posta képviselői, akkor tárgyalnak majd.

– Kevesen, alig több mint kétszázan élünk a faluban – mondta. – És nagyon sok köztük az öreg. Nagy könnyebbség nekik, hogy naponta házhoz megy a posta, legtöbbször kiszámíthatóan érkezik, a postásokkal családias a kapcsolat.

Dr. Simkó László beszélt a működésről is: ha valaki pénzt akar feladni, kis zászlót tesz a kapujára, így az érkező mobilpostás bedudál hozzá, és el is intézhetik, amit kell. Tudja, hogy más falvakban más a jó, nekik nem kell ehhez külön épület.

ÉM-HM

Komlóska üdvözli a döntést

A kisposták megszűntetését követően aláírásgyűjtést kezdeményezett a postatörvény megváltoztatására a Zempléni Településszövetség, nem jártak sikerrel. A komlóskai polgármester, Köteles László pedig négy pert is indított a posta ellen a kisposták visszaállításáért, ezekben jogerős ítélet  született, Komlóska nyert.

Eredményeképpen a Magyar Posta Zrt. egy oldalas levélben tudatta a komlóskaiakkal, nem mindenben felelt meg az akkor hatályos jogszabályoknak a mozgópostai szolgáltatás.

– A napokban megkeresett a posta két vezetője, megegyeztünk, hogy részt vesznek a keddi testületi ülésünkön, és tárgyalunk a hivatal újranyitásáról – mondta Köteles László. – Üdvözöljük a kezdeményezést, és kérjük, ne álljanak meg ennél, nyissák meg újra mindenhol, ahol igény van rá.

Mesélt az évekkel ezelőtti aláírásgyűjtésről, mondta, akkor 911 település több mint 60 ezer lakosa írta alá az íveket. Megjegyezte, nem kétséges, hogy van, ahol bevált a mobilposta, de országszerte 580 település életében komoly visszalépést jelentett a postabezárás.

Komlóskán egyébként a mobilszolgálat mellett mindvégig működött a hivatal is, de csak felvevőpontként, a postás pedig vállalkozóként dolgozott.








hirdet�s