Újabb két politikai fogoly szabadult Kubában

Szabadon engedtek két újabb politikai foglyot Kubában a kormány és a katolikus egyház megállapodásának köszönhetően. Annak ellenére mehettek haza, hogy nem voltak hajlandók elhagyni a szigetországot.

Előbb Hector Maseda, a Nők Fehérben elnevezésű ellenzéki szervezet vezetőjének férjét vitték haza a börtönből. A 86 éves újságírót, egyben a betiltott Liberális Demokrata Párt egyik alapítóját öt biztonsági ügynök szállította havannai otthonába. A katolikus egyház még pénteken jelentette be, hogy feltételesen szabadlábra helyezik Masedát, de ő nem akarta elhagyni a börtönt, amíg nem kap kegyelmet a feltételes szabadlábra helyezés helyett.

Maseda egyike annak a 75 embernek, akiket az ellenzékiek után indított, 2003-as hadjárat idején tartóztattak le. A korábban a francia Le Monde, és az amerikai The New York Times lapoknak is író férfi államellenes bűncselekmények miatt 20 év börtönbüntetést kapott. 2010 júliusában a katolikus egyház és a kubai kormány megállapodott arról, hogy 52 ellenzékit szabadon engednek, azzal a feltétellel, hogy Spanyolországba távoznak. Csakhogy 11-en, köztük Maseda megtagadta a száműzetést. Az egyház és a kubai vezetés a múlt héten ismét tárgyalóasztalhoz ült, és az újabb egyezség szerint néhány fogoly mégis maradhat a szigetországban.

Vasárnap a Nők Fehérben másik vezetőségi tagja, Berta Soler az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy az ő férje, Angel Moya is kiszabadult. A 46 éves építőmunkás ugyancsak 20 éves börtönbüntetését töltötte. A 11 ellenzéki közül így összesen már négyen szabadultak ki – korábban Eduardo Diaz és Guido Sigler hagyta el a börtönt. A kubai ellenzéki szervezetek szerint körülbelül 100 politikai fogoly van bebörtönözve Kubában.
– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s