Újabb három gyanúsított a MÁV Informatika Zrt-nél

Újabb három embert gyanúsítottak meg a rendőrök a MÁV Informatika Zrt-nél indított nyomozással kapcsolatban – derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteki közleményéből.

A gyanúsítottak száma így nyolcra emelkedett. Az ügyben jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és orgazdaság miatt folyik a nyomozás már két éve.

Mint ismert, december elején a munkahelyéről állították elő a cég tanácsadási és alkalmazásfejlesztési divíziójának igazgatóját, akit hűtlen kezeléssel és orgazdasággal gyanúsítottak meg. A MÁV Informatika Zrt-nél 2009 novemberében indult nyomozás, a vezérigazgató már 2010 február óta gyanúsított az ügyben. A cég székhelyén tavaly februárban tartottak házkutatást és végkielégítések, munka- és tanácsadói szerződések dokumentációját foglalták le, a volt vezérigazgatót hűtlen kezeléssel gyanúsítják. De több vezetőt is kihallgattak, emellett január végén meggyanúsították a nyomozók Szondy Györgyöt, a MÁV Informatika Zrt értékesítési és üzletfejlesztési igazgatóját is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken közleményt adott ki, amelyben azt írják, hogy újabb három embert gyanúsítottak meg jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, valamint orgazdaság miatt. Eszerint az ügyben már nyolc ember ellen folyik az eljárás.

A gazdaságvédelmi nyomozói több szerződést is vizsgál, amelyeket a korábbi vezetés több tíz millió forint értékben kötött. A rendőrség ezzel párhuzamosan vizsgálja azt is, hogy a gyanúsítottak egy köre több alkalommal fiktív üzleti céllal, jogosulatlanul utazott Rómába és Angliába a cég költségén. A budapesti nyomozók adatgyűjtése szerint az okozott vagyoni hátrány az ügyben ez idáig több tíz millió forintra tehető.
– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s