Új szobor került a parkba

Új szobor került a parkba
Miskolc – Felavatták Szabó Virág szobrászművész új alkotását szombaton, Diósgyőrben. A görög-magyar barátságot szimbolizáló szobor az egykori Szikra mozival szembeni parkban kapott helyet. 

A művész portálunknak elmondta: az alkotás a görög polgárháború menekültjeinek állít emléket, és az önkormányzat megrendelésére készítette, csaknem egy év alatt.

A görög polgárháború menekültjeit, a negyvenes évek végén Miskolc fogadta be. Szabó Virág szerint a dór oszlop, magát Görögországot jelképezi, és ezen található az ország térképe, amely egyfajta roncsolás az oszlopon, arra utalva, hogy sokan elvesztették hazájukat a polgárháborúban. Az emlékmű köré pedig sávok futnak fel, ezek a görög menekültek csoportjait szimbolizálják, akik egy másik országban találtak újra otthonra – magyarázta az alkotó.

Miskolc önkormányzata három fiatal művészt kért fel a szobor elkészítésére, és az ő pályaműveik közül választotta ki egy szakmai zsűri Szabó Virág munkáját. A szobrászművész készítette korábban azt a plakettet is, amelyet lapunk adományozott a Segítünk akciónkban résztvevő segítőknek.