Új piac a Búza téren: mi lesz a "cigi-cigisekkel"?

Szép az új piac. Vagyis inkább: modern, igényes. Belekerült 3 milliárdba, tehát lehet is szép, modern, igényes. De amire továbbra sem látszik megoldás: mi lesz a cigi-cigi-cigisekkel?OlKa jegyzete.

Na, milyen az új piac? – kérdezgették tőlem azok, akik a csütörtöki megnyitóról lemaradva nem látták még az új Búza téri piacot. Szép, jól néz ki? – folytatták a faggatózást. Persze, hogy jó és szép – mondom, ezt már sejtettük az építés alatt is, az addig látottakból, a kérdés inkább az: meddig szép és meddig jó? Sajnos ebben a városban, ha valami szép és jó történik, épül, stb. az az első gondolata a száját tátogatónak: meddig marad az? Néhány hónap után azt is meglátjuk majd, amit most nem: hogy milyen a működése, és milyen hibák jönnek elő. Hogy fognak, afelől nincs kétségem (bár nem akarok vészmadár lenni), de a tapasztalat azt mondatja: lesznek…

Szóval most szép az új piac, de talán jobb szó rá az: igényes, modern. Az én szememben szépít rajta, hogy nagyon vártam a nyitását. Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter (korábban Miskolc alpolgármestere) a protokoláris megnyitón mondta: ő szerette a régi piacot is, igaz, hogy pocsolyákba kellett mászkálni, mégis szerette, mert megállították az eladók, és ha friss árujuk volt, kínálták neki. Engem nem állított meg soha senki azon a piacon (legfeljebb a cigi-cigiárus állta el az utamat), szóval én nem szerettem a régi piacot. Hogy miért nem, arra a pocsolyában mászkálásnál komolyabb érveket is fel tudok hozni. Igénytelenség, a közbiztonság hiánya és a cigi-cigiárusok, utoljára hagytam egyes eladók pokróc modorát, de hát az úgysem fog változni…
Viszont az előzőek igen. A három milliárdból nem csak egy modern építményre futotta. A sarkalatosnak tartott kérdésekre helyben, az átadáson kértem (és kaptam) megnyugtató válaszokat. Azaz majdnem…

De kezdjük a jóval. A falak tűzállók, az üvegtető speciális kialakítású, szűri a napsugarakat, így a zöldség-gyümölcs árunak nem árt, ráadásul központi számítógép vezérléssel nyílik és záródik, amit például egy bizonyos páratartalom túllépése esetén automatikusan megtesz. A tisztítással állítólag nem lesz gond, vagyis az az aggodalmam, hogy egy hónap után a nap nem süt be, mi nem látunk ki az üvegtetőn a kosztól nem fordulhat elő. A bérleti díj mellett működési költsége is van az árusoknak (közbeiktatva: emiatt meg drágábban vásárolhatunk az új piacon), ebből fedezik a takarítási, őrző-védő költségeket. Utóbbiról annyit, a közbiztonság jelentősen nő az új piacon, erről a piac területén elhelyezett 46 darab kamera gondoskodik. A kamerák képeit a központi megfigyelő helyiségben folyamatosan szemmel tartják, de a biztonsági szolgálat emberei a piac területén is „járőröznek”. És mi lesz a cigi-cigisekkel? Ez ellen szintén fellépnek a biztonsági szolgálat emberei, de csak a piac területén. Vagyis bent nem kell cigisektől tartani. A tapasztalat viszont az: jobbára a bejáratot állják el zugárusok. Ott, vagyis a piacon kívül pedig nincs joguk a biztonságiaknak intézkedni. E szerint lehetetlen fellépni a cigisek ellen? Ha a piacon kívül maradnak továbbra is űzhetik sajátos kereskedelmüket? A piacot üzemeltető Miskolci Piac Zrt. ugyan fokozott rendőri jelenlétet kért a Miskolci Rendőrkapitányságtól, egyrészt a nyitás miatt, valamint a közeledő ünnepek körüli forgalom okán, de ez legfeljebb csak „tűzoltja” a helyzetet, azt is átmenetileg. Megoldás, ami végleg megszünteti a cigi-cigisek jelenlétét, egyelőre nem látszik. Pedig van egy igényes, modern piacunk… Csak jussunk be, szépen, „zaklatás” nélkül.

 - OlKa –

Kapcsolódó cikkek:

  • Megnyílt az új, Búza téri piac Megnyílt az új, Búza téri piac 2008.10.16. Búza téri piac - Közönségnyitás 2008.10.16. Virágpiac az aluljárónál a Búza téren 2008.10.16. Megynyitotta kapuit a Búzatéri piac 2008.10.16.
  • Nem “ellenpiacnak” szánják az új miskolci piacot  Búza téri piac a cél előtt 2008.09.01. Búza téri piac munkáltatai 2008.08.27. Búza téri piac 2008.08.21. Búza téri piac: bejártuk föld alatt, föld felett 2008.04.24.
  • Nyílik a régi új Búza téri piac Búza téri piac a cél előtt 2008.09.01. Búza téri piac munkáltatai 2008.08.27. Búza téri piac 2008.08.21. Búza téri piac: bejártuk föld alatt, föld felett 2008.04.24.
  • Búza téri piac a cél előtt
  • Búza téri piac: bejártuk föld alatt, föld felett
  • Búza téri piac – csak nincs baj?
  • Búza téri piac: késik?