Új gazdaságkutató a piacon

Elhibázott gazdaságpolitikák sora vezetett a jelenlegi helyzethez, húsz éve megyünk befelé az erdőbe, s ennek része az elhibázott privatizáció is.

Ezt jelentette ki a frissen piacra lépett Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatóságának elnöke pénteki sajtótájékoztatóján. Heim Péter éles szavakkal bírálta a Magyar Nemzeti Bankot, a pénzügyi felügyeletet és a versenyhivatalt. A már 100 ezer körüli problémás devizahiteles ingatlan problémáját meg kell oldani, például a bankok és az állam által közösen létrehozott alapba “menteni” ezeket – mondta Heim Péter. Az intézet prognózist csak ősszel készít.


A rossz világgazdasági környezet csak megtoldotta a húsz éve követett elhibázott gazdaságpolitikák sorát, amelynek következtében 20 éve megyünk befelé az erdőbe, és nem egy-két év áll előttünk a kijövetelig – fejtegette Heim Péter a legújabb gazdaságkutató cég bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Az első Orbán-kormány minisztere, Stumpf István érdekeltségébe tartozó Századvég Alapítvány körüli társaságok legújabbika klasszikus makrogazdasági előrejelzést csak ősszel készít, most egyfajta állapotrajzot készítettek – mondta Heim Péter.

Súlyos szavakkal illették a rendszerváltás utáni privatizációt, aminek következtében az addigi állami monopóliumokat magánmonopóliumok váltották fel. “A piacokat értékesítettük a külföldi tőkének, amely oda vezetett, hogy eltűnt a beszállítói kis- és közepes vállalati kör, a már ezermilliárdhoz közelítő támogatások és adókedvezmények miatt pedig a hazai cégek arányosan több adót fizetnek a multiknál” – sorolta Heim és Mellár Tamás kutatási igazgató (az Orbán-kormány idején a Központi Statisztikai Hivatal elnöke).

Nem tőkeellenesek – hangsúlyozták mindketten, szerintük a különböző hatóságok (Magyar Nemzeti Bank, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, Gazdasági Versenyhivatal) erélytelensége vezetett oda, hogy nincs elegendő verseny a gazdaságban, közte a pénzügyi szektorban. Heim külön éles szavakkal bírálta a jegybankot, amely szerinte az elmúlt öt évben mindig a fordítottját csinálta annak, amit kellett volna. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy jobb lenne összevonni az MNB-t és a PSZÁF-ot.

Valamit kezdeni kell a devizahitelesek problémájával – szögezte le Heim Péter. A leendő gazdasági miniszter, Matolcsy György által említett hitel forintra váltásban van ráció, de nem biztos, hogy ez a jó megoldás – fogalmazott. Ő inkább azt támogatná, hogy a 100 ezer körüli lakásingatlant “menekítsék ki” a bankok mérlegéből egy olyan alapba, amelyet az állammal közösen ők hoznának létre. Ha ezek a rossz követelések a bankoknál maradnak, a kötelező tartalékolás miatt nem lesz pénzük hitelezni a gazdaság számára – fejtegette Heim Péter.

Első prognózisukat csak őszre ígérik, előzetes becsléseik azért vannak. Nulla százalék körüli, enyhe növekedés várható – mondta Heim Péter. Szerinte az államháztartás hiánya a mostani folyamatok tükrében 4,7-5 százalék között reális, de azt hangsúlyozta, hogy efölé nem szabad engedni. (Mellár Tamás készítője és aláírója volt az Orbán Viktor Fidesz-elnök által felkért 29 közgazdásznak, akik a múlt év végén mínusz 2, mínusz 4 százalékot, vagyis a gazdaság további jelentős visszaesését jövendölték, egyedüliként az elemzők közt. Mellár kérdésrer válaszolva most azt mondta, hogy ő akkor is a nulla körüli értéket vallotta.) A kilátásokat illetően Mellár és Heim egyaránt hangsúlyozták, hogy a legnagyobb baj a magyar gazdaság alacsony, 2 százalék alatti növekedési potenciálja. Ha ez nem növekszik, a gazdaság ennél nagyobb élénkülése ismét eladósodáshoz vezet – mondták.
– Független Hírügynökség –








hirdet�s