Önkormányzati választás 2010 | Nem akarják lejáratni ellenfeleiket

Edelény – Választási Etikai Kódexet írtak alá Edelényben szerdán az önkormányzati választáson induló polgármester-jelöltek. A kezdeményezés az Agria Universitas Egyesület nevéhez fűződik, amelynek fő célja a demokratikus politikai kultúra fejlesztése.

Az etikai kódex már az országgyűlési választás idején is bizonyított, akkor Heves megye mind a hat választókerületének összes képviselőjelöltje aláírta.

Ez alkalommal Edelény polgármesterjelöltjei, Molnár Oszkár, Nagy Attila Géza, Németh András és Virág Tamás vállalták, hogy nem megtévesztéssel és félrevezetéssel, ellenfeleik lejáratásával és törvénytelen eszközök felhasználásával, hanem szándékaikat, céljaikat és lehetőségeiket őszintén feltárva kívánnak résztvevői lenni a politikai életnek, s igyekeznek minél több szavazathoz jutni.

A Választási Etikai Kódex célja a politika és a közéleti szereplők iránti bizalom helyreállítása, mondta portálunknak Baranyi Ferenc, az edelényi önkormányzati kabinet munkatársa.








hirdet�s