Önkormányzati választás 2010 | "Nem a kormány lovát jöttem dícsérni…"

Kazincbarcika – “Önök eddig szerencsét hoztak nekem, bízom benne, hogy most én is szerencsét hozok Önöknek” – jelentette ki Orbán Viktor csütörtöki kazinbarcikai látogatásán.

Arra utalt, hogy tavasszal az országgyűlési választások előtt is járt már itt. Húsz év kellett, hogy a város és a FIDESZ-KDNP egymásra találjon, és Barcikán is győzni lehetett, azaz a megyei 7. számú választókerületben. A változás az ittenieknek is köszönhető, már tavasszal is éreztem, hogy a barcikaiak bíznak bennünk és ez is erőt adott a munkám folytatásához. “Nem a kormány lovát jöttem dícsérni, de kétségkívül szép példány” – fogalmazott a miniszterelnök. Olyan döntések születtek az elmúlt négy hónapban, amelyekre esztendők óta várt az ország. Többet is felsorolt közülük, így azt, hogy kevesebb képviselő lett. A bankadó bevezetése, az abszurd végkielégítések megszüntetése, az állami szféra fizetésplafona is mind valósággá vált.

Kazincbarcikának most az a legfontosabb, hogy jó polgármestere legyen – érvelt Orbán Viktor. Rizner József nem egyszerűen jelölt – azt sok mindenkinek sikerült elérnie -, hanem olyan csapatot rakott össze, ami a legjobb Barcikán. Szakemberek vannak benne, és a politikán kívül bizonyítottak. A barcikaiak döntésének nagy jelentősége lesz. Nincs jól az, hogy az MSZP-n kívül másnak nem jut tér – hangoztatta. Nem érdeke az ittenieknek, hogy ellenzéki főhadiszállást építsenek, mert a jövő az együttműködésé. A feltúrt várost látva arról beszélt, hogy ezeket a beruházásokat befejezni, és a 3500 milliós kölcsönt visszafizetni a kormány segítsége nélkül nem lehet majd.

Tovább kell dolgozni és kampányolni az utolsó percig, mert a jobboldal mindig megdolgozik a sikerért. A szavazás a kormány munkáját is értékeli majd, nemcsak a helyi vezetőkét. Az országnak változás kell, a szavazókon múlik, hogy ezt meggyorsítják-e, sok évet megspórolhatunk, ha egy irányba húz az ország. Gyors és világos döntések kellenek a radikális változások érdekében. Hogy fogják kimagyarázni, ha a fővárosban is váltás lesz? – kérdezte mintegy önmagától is. Azt tanácsolta, hogy a barcikaiak kövessék a fővárost. Több dologban is egyeztettem a Fidesz helyi jelöltjeivel és úgy látom: jól együtt tudunk majd működni – hangsúlyozta végezetül Orbán Viktor.

BGy








hirdet�s