Önkormányzati választás 2010 | Négy helyett 2+1

dr. Kriza Ákos, Mokrai Mihály és Hircsu Ákos
dr. Kriza Ákos, Mokrai Mihály és Hircsu Ákos
Miskolc – Az EDDSZ miskolci kórházbeli szervezete nyilvános szakmapolitikai fórumot hirdetett a négy polgármesterjelölt részvételével a Misek Kft. Semmelweis-beli kultúrtermében.

A négy közül két jelölt jött el, Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) és Hircsu Ákos (SZEME), míg Káli Sándor (MSZP) névtáblája mögött Mokrai Mihály jelenlegi alpolgármester, képviselőjelölt (MSZP) ült, a már őrizetből frissen kiengedett Szegedi Márton (Jobbik) széke pedig üresen maradt. A rendezvény célja az volt, hangzott el a magyarázat a szakszervezet részéről (de nem az elnöktől, aki szintén távol maradt), hogy az önkormányzati választás kampánya során „célkeresztbe került” intézmény elbizonytalanodott dolgozói megtudhassák, milyen jövőt szánnak nekik az egyes pártok polgármesterjelöltjei.

Kriza Ákos mindenekelőtt azt szögezte le: ő kezdeményezte a dolgozók megnyugtatására a találkozást, s neki nem volt tudomása arról, hogy efféle választási rendezvényre jön. Fel is állt a közös asztaltól, a „közönség” elé állva elmondta mondanivalóját, lehetőséget adott a kérdezésre, majd távozott. A továbbiakban elhangzottakra nem térünk ki, hiszen az Észak-Magyarországban és a Borsod Online-on már mind a 4 polgármesterjelölt kifejtette egészségpolitikai vonatkozású elképzeléseit.

ÉM-SzK



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s