Önkormányzati választás 2010 | Ház épül, uruguayi segítséggel

Önkormányzati választás 2010 | Ház épül, uruguayi segítséggel
Miskolc – Korábban is igyekezett felvenni a kapcsolatot az önkormányzattal, csekély eredménnyel.

Az Uruguayi Keleti Köztársaság Konzuli Képviselete, Uruguay tiszteletbeli konzulja, Alejandro R. Fernández Katona és dr. Kriza Ákos, a Fidesz-KDNP miskolci polgármester-jelöltje tartott tájékoztatót Miskolcon a Ferenczi Sándor utca 2. szám alatt.

Azért ezen a helyszínen, mert Orbán Tibor gyermekeivel itt él, mintegy 4 hónapja, sátorban. Szinte mindenét elvesztette, amikor a Szinva patak folyóként hömpölyögve tette lakhatatlanná házát a tavaszi katasztrofális áradások során.

A tiszteletbeli konzul elmondta, nagyapja és nagyanyja élt Miskolcon és az ő hatásukra jött vissza a városba 2002-ben. Uruguayban a helyi magyar kolónia segítségével gyűjtést indítottak, mely eredményét a Vöröskereszten át juttatják el a károsulthoz. Dr. Kriza Ákos kiemelte: már korábban kapcsolatba került a konzullal, minden lehetőséget meg kell ragadni, így a Miskolcon egyetlen nagy árvízkárosult részére is megodást lehet találni: a gyűjtött pénzből felépítik a házat.

A dél-amerikai kapcsolatfelvételt további tárgyalások követik, melyeket gazdasági együttműködés jöhet létre. Elmondták: az uruguayi diplomata korábban is igyekezett felvenni a kapcsolatot az önkormányzattal, csekély eredménnyel.

ÉM








hirdet�s