Önkormányzati választás 2010 | Hangfelvétel, vizsgálat, viszontvád

Miskolc – Újabb kanyarokat vesz az a közéleti közelharc, amely egy hangfelvétellel rajtolt a minap Miskolcon.

A hangfelvételt Kocsis István a Kós Károly Szakközépiskola igazgatója hozta nyilvánosságra, s ezen a felvételen Horváth Ottóné (MSZP Miskolc) önkormányzati képviselőnő hangja hallható, aki felmentéssel fenyegeti meg az igazgatót, ha nem ír alá céges szerződéseket, amelyek négy iskola által elnyert félmilliárdos uniós fejlesztési projekt részeit képezték. A felvételt az igazgató készítette, titokban, de egy évig nem hozta nyilvánosságra. Más jelentős szabálytalanságok miatt is, feljelentést tett idén augusztusban hűtlen kezelés miatt.

Újabb  CD érkezett

Horváth Ottóné cáfolja mindezt: épp ellenkezőleg, az igazgató nem akarta aláírni a szabályos közbeszerzési eljárásban nyertes cégekkel a szerződéseket. Erre nem tehetett volna mást törvény szerint, minthogy kezdeményezi az igazgató projektből való felmentését. Az egészet a választási kampány részének tartja – amit mostanra időzítettek.

Azonban egy újabb hangfelvétel került nyilvánosságra: ezen újra Horváth Ottóné hallható, aki nagyjából azt fogalmazza meg,hogy bár számos „mutyizást”, osztozkodást lát, de őt az érdekli, hogy az ellenőrzésnél rendben legyen minden a projektben – az nem hangzik el milyen projektről beszél. Ezt a hangfelvételt Tóth-Szántay József, a Juventus Rádió szerkesztője egy kedden tartott MSZP-s sajtótájékoztatón le akarta játszani – kisebb huzavona után Káli Sándor polgármester meghallgatta, majd azt mondta: szerinte meg van vágva a felvétel és szerdán tájékoztatják a közvéleményt az ügyben.

Vizsgálat, újabb vizsgálat

Szerdán végül is egy közlemény született, amiben a polgármester leírja hogy az első hírek után célvizsgálatot rendelt el. Leszögezi: Horváth Ottóné mint polgármesteri biztos felügyelte a projekteket (többet), és feladata volt a kontroll. De többször is a polgármesternek kellett utasítania Kocsis Istvánt, hogy ne veszélyeztesse a majd egymilliárd forint elszámolhatóságát, felhasználását. A vizsgálat summázata az, hogy az igazgató híresztelései a valóságot elferdítik, hamis színben tüntetik fel. A legsúlyosabb kitétel: a vizsgálat szerint Kocsis István igazgató saját családi és rokoni vállalkozásainak is adott megbízást a projekt keretében, s ez polgári jogi és büntetőjogi felelősséget is felvet. A polgármester újabb, mindenre kiterjedő részletes belső ellenőrzést rendelt el. Azt is elmondta: bár a célvizsgálat eredményei napok óta a birtokában vannak, nem kívánta ezzel a légkört mérgezni és erre szólítja fel a többi politikai erőt is.

A SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az illegális hangfelvételt készítő igazgató saját családi vállalkozásának is adott megbízást a projektben

Káli: a célvizsgálat eredménye már több napja az asztalomon van

Az elmúlt hetekben több olyan hír látott napvilágot, melyet Kocsis István, a Kós Károly Szakközépiskola igazgatója terjeszt, és amely a Fazola Henrik Térségi Integrált Szakképző Központ projekttel, illetve annak megvalósításával kapcsolatos. A híresztelések szerint „egy miskolci szocialista képviselő fenyegette meg őt kirúgással”, és „MSZP közeli cégekkel való szerződéskötésre kényszerítették”.

A hírek megjelenését követően azonnal célvizsgálatot rendeltem el arra vonatkozóan, hogy a sajtónyilvánosságot kapott híreszteléseknek mi a valóságalapja. A vizsgálat eredményeként az alábbi tények állapíthatók meg:

1. Horváth Ottóné, önkormányzati képviselő, a városban zajló TISZK projektek polgármesteri biztosaként felügyelte a projektek megvalósítását. Nem képviselőként lépett fel, hanem szakmai feladata volt, hogy a városban zajló több milliárdos projekteket az önkormányzat, mint az érintett intézmények fenntartója nevében kísérje figyelemmel, a projekteket segítse, szükség szerint avatkozzon közbe, ha a pályázatok megvalósításában fennakadást tapasztal. Valamennyi TISZK-ben érintett igazgató munkaköri leírásába még 2009 novemberében ez rögzítésre is került.

2. Tényként állapítható meg, hogy Kocsis István igazgató a TISZK projekt előrehaladását többször veszélyeztette, így például egy közbeszerzésben nyertes céggel való szerződéskötéstől is elzárkózott, utólagosan pedig újabb feltételeket támasztott. Tény az is, hogy ezen szerződéssel kapcsolatban a polgármesteri biztosnak be kellett avatkoznia, és a jogszerű állapot helyreállítására fel kellett hívni az igazgató figyelmét. Ezen beszélgetést – mely 2009-ben zajlott – rögzítette az igazgató és a 2010. évi helyi önkormányzati választásokat közvetlenül megelőzően, abból részleteket kiragadva jogellenesen nyilvánosságra hozta.

3. Tényként állapítható meg, hogy Kocsis Istvánt projektben végzett tevékenységébe többször be kellett avatkozni, az igazgató munkáltatójaként mind szóban, mind írásban utasítanom kellett őt, ugyanis a város által elnyert majd egymilliárd forint felhasználását, a közpénzek elszámolhatóságát nagy mértékben veszélyeztette. Az iskolaigazgató munkáltatójaként beavatkozni az igazgató tevékenységébe nem csak lehetőségem, de jogszabályi kötelességem is.

4. A célvizsgálat nem tudta kideríteni, hogy Kocsis István igazgató miért készített titokban hangfelvételt és amennyiben szabálytalanságot gyanított az ügyben , akkor miért csak most – közel 10 hónappal az események után – állt elő a titokban készített hangfelvétellel.

A fenti ténymegállapítások alapján az igazgató híresztelései a valóságot teljes mértékben elferdítik, hamis színben tüntetik fel, ezért mindenre kiterjedő részletes belső ellenőrzés lefolytatását kezdeményezem. Az eddigi vizsgálat arra is fényt derített, hogy az igazgató saját családi és rokoni vállalkozásai számára is adott üzleti megbízást az éppen általa kifogásolt projektben. Kocsis Istvánnak ezért nem csak erkölcsi és fegyelmi, de polgári jogi és büntetőjogi felelőssége is felvetődik. A célvizsgálat eredményei napok óta az asztalomon vannak, az igazgató úrra vonatkozó súlyos negatív megállapításokat azonban csak a választások után akartam nyilvánosságra hozni, hogy ne mérgezzem tovább a kampány légkörét. Ezúton nyilvánosan is felkérem Kocsis István igazgatót és a mögötte álló személyeket, hogy ne illegális felvételekkel riogassák a közvéleményt, hanem várják meg a részletes vizsgálat eredményét. A belső ellenőrzés részletes megállapításai, és a tényszerűen feltárt információk alapján fogom a szükséges lépéseket megtenni.

Miskolc, 2010. szeptember 29.

Káli Sándor


Hangfelvétel pro és kontra

eszak | 2010.09.24 19:57
Miskolc – Titokban hangfelvételt készített Kocsis István, a Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója.

Aláírni, vagy sem: hangfelvétel titokban

eszak | 2010.09.24 09:00
Miskolc – Kirúgással fenyegette meg a miskolci önkormányzat egy szocialista képviselője az egyik iskola igazgatóját – írja a hirado-hu.








hirdet�s