Ózdi kettős gyilkosság: vádemelés történt

Miskolc, Ózd – Benyújotta vádat a megyei főügyészég az ózdi kettős gyilkosság három vádlottja ellen

Életfogytiglani fegyházbüntetés lebeg annak a 25 éves ózdi fiatalembernek a feje fölött, aki 2008. szeptember 24-én agyonlőtte az általa jól ismert, családi barát férfit és annak 10 esztendős kislányát – mondta el az Észak-Magyarország kérdésére dr. Martossy György, a B.-A.-Z. Megyei Főügyészség szóvivője. Mint megtudtuk, a minap benyújtotta a vádemelést a főügyészég a megyei bíróságon.

A nagy port és az ország közvéleményét is felkavaró ügyben az ügyészség a nyomozás lezárása után azt állapította meg, hogy Ádám 2007 végén 3 millió forint kölcsönt kért és kapott későbbi áldozatától. A pénzt azonban a a megadott időben nem fizette vissza. A vállalkozó emiatt rendszeresen kereste személyesen és telefonon is. Ádám a milliókat visszafizetni nem tudta. Elhatározta inkább, hogy megöli hitelezőjét és jótevőjét. Ehhez Budapesten vásárolt egy kispuskát a hozzá való 50 darab lőszerrel együtt. A fegyverrel pedig lőgyakorlatokat is végzett Ózd külterületén.

Tőrbe csalta jótevőjét

Amikor aztán a vállakozó 2008 szeptemberben ismét megkereste a kölcsön miatt, Ádám tőrbe csalta. Találkozóra hívta munkahelyére, az Ózd területén lévő műhelybe a vállakozót mondván: ott visszaadja pénzt. Szeptember 24-én este pedig az ördögi tervet véghezvitte. A gyanútlan vállakozó a saját gépkocsijával elment a megadott helyre. Mivel azonban előzőleg a kislányával lovagolni voltak, a 10 éves gyerek is a kocsiban ült. Ez lett a kislány veszte. A vállalkozó azt hitte, hogy átveszi a pénzt és már mennek is tovább. Ezért járó motorral hagyta kint a kocsit. A műhelyben azonban Ádám már csőre töltött fegyverrel várt rá. Arra is felkészült, hogy a lövés dörejét senki ne hallja meg. Ezért több, nagy zajjal működő munkagépet bekapcsolt. A vállalkozót Ádám az iroda irányába küldte, hogy mögé kerülve közvetlen közelről, hátulról fejbe lőjje. A halál azonnal bekövetkezett. Ezután a fiú egy előre elkészített nylonzacskót húzott a holttest fejére és azt a nyakán egy huzallal megkötötte. Majd kiment a műhely elé, hogy a kocsi motorját leállítsa. Ekkor vette észre az utastérben ülő gyereket. Azt a kislányt, akivel rendszeresen együtt lovagolt. Azt mondta neki, hogy apja hívja. A gyerek pedig bement. Ádám követte és hátulról, közvetlen közelről őt is fejbe lőtte. A kislány rögtön meghalt. Fejére ugyancsak zacskót húzott, amit dróttal a nyakán rögzített.

Segítséget a hullaeltüntetéshez

A kislány holttestét Ádám a saját kocsijának csomagtartójába tette, majd Ózd külterületén egy völgyben elrejtette. A műhelybe visszafelé tartva egy rendőri igazoltatáson is átesett Ádám. A műhelyben a vállalkozó testét egyedül nem tudta megmozdítani Ádám, ezért barátnőjét és annak barátnőjét kérte meg: segítsenek a holttest eltüntetésében. Végül a másodrendű, fiatalkorú vádlott segítségével bedobták a telepen lévő vízgyűjtő medencébe, amiről azt hitték, hogy abban sav van, ami eltünteti a hullát. A puskát pedig már a másik lánnyal, a harmadrendű és ugyancsak fiatalkorú vádlottal együtt eldobták Ózd külterületén egy nádasban.

A vádakról

Az elsőrendű vádlott T. Ádámot előre kitervelten, több emberen, aljas indokból és célból, részben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolták meg. A lányokat az emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás miatt 5 évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak. A vádlottak mindhárman beismerték a cselekmény elkövetését. A lányok szabadlábon védekezhetnek, Ádám azonban előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

 

 

 








hirdet�s