Ózdi akadálypályán a bringások

Ózd – A Farkaslyuki Ifjúsági Tábor és a Vadvirág Kisvendéglő melletti domboldal után ismét újdonságra vállalkozik az Ózdi Kerékpáros Egyesület.

Szombaton ugyanis SuperCross versenyt rendeznek a stadionban. A létesítményen belül 3 kilométeres, számtalan akadállyal tarkított körpályát alakítanak ki.
Délelőtt 11 órától az utánpótlás és a senior korosztály vág neki az előírt távnak, majd az Elit felnőttek következnek. A rendezők úgy alakították ki az útvonalat, hogy a kilátogató nézők számára is könnyen követhető legyen a küzdelem. A bringások kihasználják a stadion adottságait. Igénybe veszik a centerpályához vezető lépcsőt és a letöréseket is – árulta el Frölich Tamás, az Ózdi Kerékpáros Egyesület elnöke.
A SuperCross egy új szakág a terepkerékpározáson belül, de egyre népszerűbb. Erre bizonyíték lehet a mostani hétvége is, hiszen közel száz versenyzőt várnak a megmérettetésre. Látványban nem lesz hiány, az érdeklődőknek már 11 órára is érdemes kilátogatni, de a felnőttek délután egykor kezdődő versenyén is hatalmas csatára van kilátás. A legjobbak a 3 kilométeres pályán kilenc kört teljesítenek. A benevezett versenyzőkre 27 kilométer hosszú erőpróba vár.

 








hirdetés




hirdet�s