21. Steelvent Miskolc Rally: Balogh János, Holczer Dániel: A léc marad a helyén!

Akt.:
21. Steelvent Miskolc Rally: Balogh János, Holczer Dániel: A léc marad a helyén!
Miskolc – A Balogh János, Holczer Dániel páros Eger Rally óta eltelt napjait nem az állóvíz jellemezte, hiszen csapatuk megfeszített tempóban dolgozott az új autón, hogy a hétvégi 21. Steelvent Miskolc Rallyn már azzal állhassanak rajthoz! A szezonnyitón magasra tették a lécet és most sem szeretnének hátrébb végezni!

„A héten elkészült az új autónk, aminek nagyon örülünk. Úgy érzem, a munka gyümölcse beérett, hiszen egy nagyon szép és jó kocsival fogunk rajthoz állni Miskolcon.” – fogalmazott Balogh János.

Az idei futam gyorsasági szakaszait egy napba sűrítették, ami ha kilométerben nem is, de a kora reggeltől a késő estébe nyúló versenyzés miatt mindenképpen nagy kihívás lesz a versenyzőknek.

„Versenykilométerben nem lesz sok az, ami ránk vár, inkább az etapok hosszúsága és a folyamatos autóban ülés lesz a megterhelő. Most egy nap alatt kell annyiszor csúcsra járatni magunkat a szakaszok előtt és a legjobb teljesítményt kihozni magunkból, amire máskor két versenynap áll rendelkezésünkre. Ez a folyamatos adrenalin hintáztatás lesz a legfőbb feladat ezen a versenyen, de a pályák nehézsége és gyorsasága is nagy kihívás lesz.” – folytatta a pilóta.

A kijelölt útvonal tekintetében a mezőny visszatér a Zemplén szívébe, ami Jani számára néhány szép emléket is rejt, de akadtak itt komolyabb kalandok is.

„Abszolút vegyesek az érzéseink a helyszínt illetően. Az 1. Zemplén Ralin a Rallye2 mezőnyében itt sikerült abszolútban nyerni, ami egy meghatározó élmény a ralis pályafutásom tekintetében. Onnantól kezdve nem sok babér termett a környéken. Volt, hogy technikai hiba miatt kiálltunk vagy el sem indultunk, és ha még a Dani múltját is belevesszük, akkor akad néhány komolyabb kaland is az archívumokban. Igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból és megpróbálunk csak előre nézni.” – mondta Balogh János.

A borsodi megyeszékhely futamai az elmúlt évtizedek során sokszor változtak, de a programból sose maradhat ki a népkerti salakpályás prológ. Az a bemelegítés ahol mind a nézők és mind a versenyzők komoly dózisban kapják azt, amitől igazán a szerelmesei lehetünk ennek a sportágnak.

ÉM-ME








hirdetés