21 bűncselekmény a 14 éves avasi fiú rovásán

21 bűncselekmény a 14 éves avasi fiú rovásán
21 bűncselekmény a 14 éves avasi fiú rovásán - © Fotó: police.hu
Miskolc – Lépcsőházakba, tárolókba, lakásokba surrant be az Avason és Hejőcsabán, és vitte, amit tudott.

Kifosztás és lopás bűntett, valamint lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Avasi Rendőrőrse egy 14 éves helyi fiúval szemben. Miskolcon, az avasi és a hejőcsabai városrészekben 2018. július 23-a és augusztus 17-e között – az akkor még ismeretlen tettes – nyitva felejtett lakásokba jutott be, ahol többnyire alvó és idős személyeket fosztott ki. Valamint nyitva hagyott autókból, lépcsőházból, tároló épületből különböző értéktárgyakat tulajdonított el. Az esetek során főként készpénz és mobiltelefon volt a tolvaj zsákmánya. A fiú a bűncselekmények elkövetésével megközelítőleg egymillió forintos kárt okozott.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Miskolci Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

ÉM