Építsünk okosan – magyar játék

Pesten felzúdulást keltett, hogy a Városligetbe – a Hyde-parkhoz hasonlóan- Szónokok hordóját akarnak, előtte új burkolattal, mindezt 27 millióért. Mit rinyálnak? Miskolcon majdnem félmilliárd volt a Hősök tere. És ez még kis tétel.Az autópálya építés. Az a nagy biznisz!– sothis jegyzete

Mert építeni a magyar azt tud. Jó drágán és nem egyszer csapnivaló minőségben, de tud. Például autópályát. Kóka János még közlekedési miniszterként vagy három éve valami olyasmit mondott, hogy nem érti mi kerül egy kilométer autópályában 2,5-3 milliárd forintba, amikor ki lehet ezt hozni 1,7-1,8 milliárdból is. Be is tojtak a vállalkozók rendesen, akik eddig részt vettek az állami pénzek zsírosbödönének a tisztára nyalásában, mert eddig még az alvállalkozó, alvállalkozójának, az alvállalkozója is bőven jól járt. Egy autópályakerítés-építő vállalkozó mondta nekem az M6-os első szakaszának építésekor, hogy ő kiszáll a sztrádabizniszből, mert ha tényleg csak 1,7 milliárd jut majd egy kilométerre, akkor neki már nem éri meg annyira. Mert a nyolc számjegyű összeg nyereségként az kevés.

A közelmúltban kiderült, hogy az M6-os autópálya 65,1 kilométeres szakasza 267 milliárdba fog kerülni. Nálam egy kilométer akárhogy számolom 4,1 milliárdba kerül. Kíváncsi lennék, hogyan lett 1,7-ből 4,1. Amikor valaki felhozza, hogy drága a sztrádaépítés Magyarországon jönnek a nagy sallangok, hogy löszös/köves/dombos/sík a talaj, alagutat kell fúrni, hidat kell verni és amiatt kerül sokba. A horvát autópályák mindig jóval kevesebbe kerülnek, pedig ott aztán olyan szakadékokat kell átívelni, hogy az valami elképesztő. Na meg néhol aknamentesítő munka szükséges a nyomvonalon, és az köztudottan olcsó mulatság.

Ott tartunk, hogy mindenki lehagyott minket, a lenézett románok és a szlovákok is. Lehet, hogy kevesebbet lopnak állami szinten? Vagy nem is ez a jó szó rá, mert mindenről van számla? Ugyebár itthon például egy flex ötszázezernél kezdődik, ha az állam rendeli meg és ez törvényes ám, van róla papír és amúgy is fogjam be, mert…
Kapcsolódó cikkek:



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s