Éltető Danielláról szólt az este

Éltető Danielláról szólt az este
Tokaj – Nagy sikert aratott a Tokaji Általános Iskolában rendezett Harcosok Éjszakája küzdősportgála.

A város idei legnagyobb, az önkormányzat által is támogatott sporteseményére teljesen megtelt a csarnok, a lelátón és a ringet körülölelő küzdőtéren több százan szorongtak. A rendezők nyugati stílusú koreográfiával rukkoltak ki: a bevonulás-bemutatáskor szólt a zene, az izgalmakat fény- és hangjátékkal fokozták, a szakavatott közreműködők pedig minden információt megosztottak a nézőkkel – erre szükség is volt, hiszen számtalan stílus képviselői adtak ízelítőt tudásukból. 

 
Esélyeshez méltóan
 
A hatórás (!) műsor fénypontját a helyiek büszkeségének fellépése jelentette. Éltető Daniella a Tokaji Thai-Box Klub tagja jó ajánlólevéllel érkezett, hiszen tavaly ősszel kick-boxban világbajnoki címet szerzett Olaszországban. Ezúttal a K1 (ez a kick-box karate és más küzdősportok összesített stílusa) -57 kilós súlycsoportjában vívott 5×2 perces junior magyar bajnoki címmérkőzést a gyomaendrődi Uhrin Csenge ellen. „Dani” 14 éves korát meghazudtolóan érett, tudatos, erőtől duzzadó, technikás produkcióval rukkolt ki, egyhangú diadalához vita sem férhetett. Miután megkapta övét, majd ráadásként egy láda borral is meglepték, néhányan nevetve megjegyezték: „Jó lesz apának!”
– Kemény küzdelemben nyertem – értékelt a rokonszenves fiatal bajnok és kitűnő tanuló, majd hozzátette: – A itthoni közönség miatt nagy nyomás nehezedett rám.
Megtudtuk, hogy edzéseit édesapja, Éltető Péter irányítja, továbbá Tutor Sándor, Nagy Norbert, Oláh Mihály és Laub János segíti. A családfő elmondta: lánya a címét egy évben kétszer védheti meg, s mivel bizonyára lesz kihívója, ezért ugyanolyan szorgalommal tréningeznek majd, mint eddig.
 
Büszkeség
„Remélem, hogy a gálával hagyományt teremtettek a szervezők – jelentette ki Dévald István, a tokaji Kulturális és Konferenciaközpont igazgatója. – Daniella a város büszkesége, még nagyon sokra viheti, megérdemli hogy település támogassa!” 



További hírek a boon-sportoldal kategóriából






hirdet�s