Életet mentett a rendőrtanuló

Életet mentett a rendőrtanuló
Rásonysápberencs, Miskolc – Az árvíznél zsákolt, majd visszahozott az életbe egy idős asszonyt

Május közepén Józsi bácsi lélekszakadva kiabált a rásonysápberencsi otthonukkal csaknem szemközt álló italbolt vezetőjének, hogy segítsen azonnal, mert a felesége meg fog halni. Az idősb férfi csak azt vette észre, hogy hitvese egy nagyot horkant. Először azt hitte, elaludt – aztán feltűnt neki hogy neje nem vesz levegőt, ekkor rohant ki az utcára, hogy segítséget szerezzen.

Az italbolt előtt négy fiatalember beszélgetett: az üzletvezető akkor még elsőéves rendészeti szakközépiskolás fia, Drozda Dániel és három helybeli ismerőse. A négy fiatal azonnal Józsi bácsi segítségére sietett, egyikük be is szaladt a házba, de csakhamar falfehér arccal tért vissza. Drozda Dániel látta ismerőse arckifejezését, ennek ellenére ő is felszaladt a bejárati ajtóhoz vezető hosszú lépcsőn és berontott a házba. Józsi bácsi felesége, Éva néni az ágyon feküdt, sápadt volt az arca és nem lélegzett.

– Kerestem Éva néni pulzusát, de nem találtam. Kiabáltam édesanyámnak, hogy azonnal hívjon mentőt, és hozzáláttam az újraélesztéshez – mesélte Dániel, akivel a rendészeti szakközépiskolában beszélgettünk a történtekről. A leendő rendőr ezen a napon iskolatársaival együtt Léhen vett részt a Vasonca-patak megfékezésében, innen indult édesanyja elé az italboltba.

Drozda Dániel megnézte, hogy Éva néni légútjai átjárhatóak-e és az addig csak kezét tördelve körbe-körbe rohangászó Józsi bácsit is bevonta az újraélesztésbe. Dániel a szívmasszázst végezte, a férj a meghatározott pillanatokban befújta a levegőt hitvese tüdejébe. A beavatkozás úgy négy perc múlva hozott eredményt: Éva néni fellélegzett, majd önállóan kezdte venni a levegőt, arcába visszatért a szín, pulzusa verni kezdett. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig, egy-két perc után újra beállt a klinikai halál, az újraélesztést tehát folytatni kellett. A riasztást követően nyolc percen belül értek a mentők a helyszínre, ezt követően ők igyekeztek reanimálni Éva nénit, végül stabil állapotba hozták és elszállították. A hölgy jelenleg éber kómában van, a családja időnként hazaviszi a kórházból.

Az életmentő fiatalember az újraélesztést a szakközépiskolában sajátította el – mint elmondta, nem számított rá, hogy valaha is használnia kell, de úgy gondolta, ez a tudás még jól jöhet egyszer. Igaza volt. Drozda Dániel helytállását az iskola vezetése elismerő oklevéllel és pénzjutalommal ismerte el.

– ÉM-SZP –

 








hirdet�s