2013-ig nem épül újabb elkerülő szakasz Győrben

2013-ig biztosan nem épül meg a Győrt elkerülő út hiányzó északi és keleti szakasza. Hiába óriási a városon átmenő forgalom, a győri tehermentesítők mégsem kerültek fel az uniós pénzre váró közlekedésfejlesztési projektek közé, amelyek listája a Gazdasági Minisztérium honlapján olvasható.

A minisztérium tájékoztatása szerint a listán csak olyan fejlesztések szerepelnek, amelyek műszaki előkészítése megfelelő. Ugyanakkor a város polgármestere szerint tervek Győrben is vannak, sőt helyenként már a kisajátítások is elkezdődtek, de a város önerőből nem tudja megoldani ezt a problémát. Ez egy komoly beruházás, amelyet az önkormányzat saját erőből nem tud megoldani, mindenképpen csak állami finanszírozással működhetne a dolog” – mondta Borkai Zsolt.

Némi reményt csak az a néhány kilométeres út jelenthet, amelyet nemrégiben kezdtek építeni és amely az 1-es és a 81-es főutat köti majd össze. Az Audi-út néven ismertté vált szakasz egyrészt közvetlen autópálya-kapcsolatot biztosít az autógyártó cég számára, másrészt később akár a keleti tehermentesítő út részeként is működhet.