20 nap múlva indulnak a magyar programok Afganisztánban – 500 millióért

A magyar civil programok április elsejével indulnak az afganisztáni Baglan tartományban, amelyekre félmilliárd forintot biztosított a kormány – közölte a honvédelmi miniszter a külügyi bizottság keddi ülésén, ahol a külföldi szerepvállalásokról tartott beszámolót a tárcavezető. Szekeres Imre a testületet is tájékoztatta arról a kezdeményezéséről, hogy a civil programok végéig hosszabbítsák meg a magyar katonák afganisztáni mandátumát, amely jövő októberben lejár, de a projektek várhatóan addigra még nem érnek véget. A Fidesz támogatja a mandátum meghosszabbítását – mondta Németh Zsolt, a testület elnöke.

A tarományi újjáépítési csoport (PRT) vezetésében közreműködő csaknem 200 magyar katona már eddig is részt vett olyan programokban a holland projektek befejezése mellett, amelyek az afgánok minennapi életét könnyítették meg. Egyebek mellett hidakat építettek, iskolafelújításokban segítettek és részt vetettek a vízellátás kiépítésében – mondta Szekeres Imre. Az áprilistól induló magyar projektek összkormányzati programok, amelyeket a Miniszterelnöki Hivatal koordinál – tette hozzá.

Az iraki részvételről szólva a tárcavezető elmondta: jelenleg 15 kiképzőtiszt dolgozik Bagdadban, az új iraki haderő bázisán. Ők szeptember végéig látják el ezt a feladatot, de ha munkájukra továbbra is szükség van, akkor a HM kész akár újabb 20-25 kiképzőtisztet is kiküldeni Irakba, ehhez azonban kormánydöntés szükséges – közölte Szekeres Imre.

A külügyi bizottság fideszes elnöke hangsúlyozta, hogy Afganisztán ügyében konszenzus van a pártok között, mert az világos nemzetközi felhatalmazás alapján zajlik. Németh Zsolt ugyanakkor kifogásolta, hogy a sajtóból kell megtudniuk a mandátum meghosszabbításáról szóló terveket. A kezdeményezés ugyanakor véleménye szerint összehangban áll a misszió sikerével, ezáltal a nemzeti érdekekkel, ezért a Fidesz támogatja azt – jelentette ki a testület elnöke.

Szekeres Imre közölte: ő is fontosnak tartja a konszenzus megőrzését, és közlése szerint a NATO-főtitkárnak két hete tett felajánlása előtt egyeztetett az 5 parlamenti párt illetékeseivel a hosszabbítás ügyében.








hirdet�s