1972–2016: negyvennégy

Akt.:
A magyar válogatott négy évtized után újra a labdarúgó Európa-bajnokság résztvevője
A magyar válogatott négy évtized után újra a labdarúgó Európa-bajnokság résztvevője - © Fotó: Derencsényi István
…de képtelenek vagyunk megugrani a bejutási küszöböt. Most összejött… Nyertünk, kétszer is. A pályán. Molnár István írása.

Azok közé tartozom, akinek – életkoromból fakadóan – nincs semmilyen élménye arról az Európa-bajnokságról, amelyen legutóbb járt a magyar labdarúgó-válogatott. 1972., Belgium. 32 csapat selejtezett, négyes finálét rendeztek, negyedikek lettünk, pályán többek között Benével, Dunai II-vel, Alberttel… Azóta új nemzetek születtek, régiek oszlottak fel, tavaly szeptember óta 53 ország harcolt a 23 helyért, a 2016-os házigazda Franciaország csapatának nem kellett játszania. Vasárnap estétől a „mi” nevünk is ott van a listán, lehet izgatottan várni december 12-t, amikor majd kiderül, hogy kikkel vívjuk meg a csoportmeccseket.

Egyelőre nehezen hisszük, hogy megtörtént, korábban jó párszor átkoztuk a sorsot, a körülményeket, a játékosainkat, hogy szerencsétlenek, hogy nekünk sose sikerül… Talán, tudat alatt, bele is törődtünk, látva többek között kupacsapataink eredményeit, hogy ez a sportág mégse a „mi pályánk”, hogy nekifeszülhetünk bármikor és bármennyire, de képtelenek vagyunk megugrani a bejutási küszöböt. Most összejött… Nyertünk, kétszer is. A pályán. De nyertünk hírnevet, cikkek, bejegyzések garmadája zengi a világban a sikerünket, hogy visszatért a magyar futball az elitbe. Oda talán még nem, de lépett egyet előre. A menedzserek mostantól jobb esélyekkel adhatják el játékosaikat, legalábbis azokat, akik a keretben vagy annak környékén voltak, a szövetségben pedig kihúzhatják magukat, hogy lám, megcsinálta a csapat.

Jó lesz elindulni Franciaországba jövő nyáron, zsebben egy magyar zászlóval, címeres, piros-fehér-zöld mezben, aztán megállva valamelyik város központjában és énekelni a „Ria-Ria-Hungária”-t. Nem nyugati sztárok nevei feszítenek majd a pólókon, hanem Királyé, Kádáré, Guzmicsé, Eleké… Négy évvel később, 2020-ban Budapest is házigazdája lesz a kontinensviadalnak, olyan jó lenne, ha azon Eb előtt nem arról beszélne az ország, hogy egyszer volt 2016, megint várhatunk vagy 44 esztendőt…

– Molnár István – 



Sporthírek