Átment a francia Alkotmánybíróságon a nyugdíjreform-törvény

Jóváhagyta kedden a francia Alkotmánybíróság a nyugdíjreform-törvényt, amely miatt heteken keresztül tömegtüntetések, sztrájkok pattantak ki, és ezek egyik következményeként üzemanyag-hiány volt egy ideig Franciaországban.

Nicolas Sarkozy államfőnek 15 napja van mostantól, hogy aláírásával jogerőre emelje a törvényt.
Az Alkotmánybíróság az után engedte át a törvényt, hogy október 27-én a nemzetgyűlés elfogadta végső változatát, amelynek értelmében a nyugdíjba vonulás korhatára 60-ról 62 évre, a teljes állami nyugdíjra való jogosultság korhatára pedig 65-ről 67 évre emelkedik. Az ellenzéki szocialisták és más ellenzéki erők vitték a testület elé a törvényt november 2-án arra hivatkozva, hogy a jogszabály az egyenlőség elvét ássa alá.

Az Alkotmánybíróság kifogást is emelt szerdán. Alkotmányellenesnek nevezte a munkahelyi egészségbiztosításról szóló reform 13 cikkelyét, amelyek nincsenek a fő törvényhez kapcsolva, csupán kiegészítésként jelennek meg. A nyugdíjreform-törvény jóváhagyásának hírére a szakszervezetek újabb tömegdemonstrációkat hirdettek meg november 23-ra.
– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s