Átadták a közbiztonsági központot

Miskolc – Lassan a város minden zugába belátnak a térfigyelő kamerák.

Kedden délelőtt ünnepélyes keretek között adták át a Városi Rendészeti Központot a Papszer utcán. A történelmi Avas lábánál álló, egykor romos, beszakadt tetejű épületet 66 millió forintból tették lakhatóvá – ennek 85 százalékét pályázaton nyerte a város.

Az avató ünnepségen Káli Sándor elmondta: a belvárosi rekonstrukció részeként hozták rendbe az ingatlan, hogy méltó helyen tudják elhelyezni a térfigyelő kamerák monitorait szemmel tartó közterület-felügyelőket. A központ kialakítása illeszkedik a városvezetés bűnmegelőzési koncepciójába. A központba jelenleg kilenc kamera képe fut be, de ide csatlakozik majd a belváros és Diósgyőr 25-25 kamerája, valamint a történelmi Avast szemmel tartani hivatott 7 kamera is, de év végére hetvenre emelkedik azon kamerák száma, melyek szemmel tartják a várost.

Papp Tamás, az önkormányzat közterület-felügyeleti rendészeti és ellátási főosztályának vezetője elmondta, hogy a közterület-felügyelet huszonnégy órás szolgálattá vált, így mindig lesz valaki, aki a monitorokon keresztül a közterületeket fürkészi. Folyamatban van annak a pályázatnak az elbírálása, amely lehetővé teszi majd, hogy a közterület-felügyelők közvetlen rádiós kapcsolatban álljanak a rendőrséggel. Az avató ünnepségen Nyírő Pál, Miskolc közbiztonsági tanácsnoka kifejtette: azoknak van erkölcsi alapjuk a közbiztonságról beszélni, akik valamit tettek is érte, majd hozzátette: a közbiztonság kérdése nem pártpolitikai kérdés.

A rendészeti központban a közterület-felügyelők mellett egy turisztikai információs pont is helyet kapott, hogy az ide látogató turisták tájékoztatását megoldják, valamint egy nyilvános illemhelyet is kialakítottak, ami az Avasi templomban megtartott kulturális rendezvények során juthat fontos szerephez.

ÉM-SZP



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s