Árvíz: a hatodik napon…

Miskolc – Pénteken 101 településen befejeződött, 67 településen még folyik az intenzív védekezés.

Miskolcon megszűnt a vízkorlátozás, amelyet a múlt vasárnapi özönvízszerű esőzés és az azt követő árvíz miatt rendeltek el – tájékoztatott Vojtilla László, a Miskolci Vízmű Kft. igazgatója. Sikerült stabilizálni a vízellátást, az ivóvíztároló medencéket feltöltötték ivóvízzel – közölte az igazgató. Vojtilla László egyúttal köszönetét fejezte ki a fogyasztóknak a vízkorlátozás fegyelmezett betartásáért.

Folyamatosan költöznek vissza otthonukba azok a sátoraljaújhelyiek, akik a Ronyva hét eleji áradása miatt kényszerültek elhagyni házukat. Mintegy hétszáz embert költöztettek ki a patak áradása miatt, hétfőn huszonkét utca, a település területének mintegy harmada került víz alá. Ahol vízmentesítették és fertőtlenítették a házakat, megkezdődhetett kitelepítettek visszaköltözése. A megyében még 780 ember kénytelen ideiglenes szálláson vagy rokonaiknál, ismerőseiknél élni. Az árvízben eddig csaknem 250 ház rongálódott meg – ismertette Varga Mihály mérnök-ezredes, a védelmi bizottság vezetője. Jelenleg 101 településen befejeződött, 67 településen még folyik az intenzív védekezés – mondta el a mérnök-ezredes.

A visszaélések megelőzésére

A megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya az árvízi veszélyhelyzet miatt a visszaélések megelőzése és elkerülése érdekében a legfontosabb bűnmegelőzési tudnivalókat csokorba foglalta és ajánlásait lakossági hírlevél formájában az ELBIR rendszeren keresztül a polgármesteri hivatalokhoz, illetve a lakossághoz eljuttatta. A vészhelyzetet kövesse korrekt, nyomon követhető kárrendezés: éljünk a gyanúperrel és legyen egy egészséges bizalmatlanság a csalók, illetve a különféle módszereket alkalmazó trükkös tolvajok tevékenységének ellehetetlenítésére – hívta fel a figyelmet az MRFK Kommunikációs Iroda.

Két bankszámla…

A miskolci árvízkárosultjainak megsegítése érdekében a város önkormányzata két bankszámlát nyitott, amelyre pénzbeli adományokat küldhetnek a magánszemélyek és gazdasági társaságok. Veres László, az önkormányzat szóvivőjének tájékoztatása szerint az egyik bankszámlára (száma: 10700086-42689106-71900003) az ár– és belvíz károsultjainak megsegítésére lehet adakozni, a másikra (10700086-42689106-72000003) pedig a belvízkárok helyreállítására vár pénzbeli segítséget az önkormányzat. A két bankszámlára eddig összesen már mintegy 5 millió forintot ajánlottak fel cégek és magánszemélyek. Azok, akik természetbeni felajánlásokkal szeretnék segíteni az árvízi károsultakat, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeténél tehetik meg Miskolcon – tette hozzá a szóvivő.

 








hirdet�s