ÁRVÍZ – 1,3 milliárdos előleget kapnak a védekezésben résztvevő szervezetek

Döntött a kormány a védekezésre fordított költségek első részének ellentételezéséről. A költségvetés általános tartalékából 545 millió forintot kap a vízügy, 243 milliót a katasztrófavédelem, 97 milliót pedig a rendőrség.

Az árvízvédelmi előleg így összesen 1 milliárd 385 millió forint – ez azonban csak a május 20-ig folyt védekezés költségeit fedezi. A 20.-a és 25.-e között szükséges intézkedések költségeinek megtérítéséről már az új kormány dönt majd. Ez egyébként legalább akkora összeg, mint a most megítélt támogatás.

A kár pontos összegét csak a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium, a vízügy és az önkormányzatok felmérése után lehet megmondani. Egy biztos, tízmilliárdos nagyságrendről van szó – mondta el az Országos Műszaki Irányító Törzs szerdai sajtótájékoztatóján Kóthay László vízügyi szakállamtitkár.

A Hernádon, a Sajón és a Bódván megszűnt a rendkívüli védekezés; a súlypont a Tiszára tevődött át, ahol a Felső-Tiszáról és a Bodrogról levonuló árhullám hatására Tokaj alatt a vízállások fokozatosan közelítik vagy meghaladják a harmadfok szintjét. A folyó előreláthatólag a hét második felében tetőzik Szolnokon, a hétvégén pedig Szegeden. A Kapos hatodik napja változatlanul tetőzés alatt van, a vízszint 433-434 centiméteres.

Jelenleg 1570 kilométer hosszon van védelmi készültség az országban. Ebből 296 kilométeren harmadfokú, 552 kilométeren másodfokú, 722 kilométeren pedig elsőfokú a készültség. A vízügyi igazgatóságok 1700 munkatársa az elmúlt 24 órában még 17 településen segített az önkormányzatoknak a vízkár elhárításában. A kitelepítettek száma jelenleg 249, ebből Borsodban 174-en nem térhettek még vissza otthonaikba.

Az intenzív szivattyúzás ellenére alig csökken a belvízzel elöntött területek nagysága. Pillanatnyilag 147 ezer hektár áll víz alatt, ebből 70 ezer vetés-szántó. A legnagyobb elöntések Borsodban, Felső-Szabolcsban, a Közép– és az Alsó-Tisza vidékén, a Tiszántúlon és a Körösök vidékén alakultak ki. A sok víz miatt összesen 100 ezer hektárt nem tudtak bevetni a gazdák, január óta pedig összesen 60 ezer hektárnyi termőföld ment tönkre az esőzések miatt – hangzott el.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s