Ártatlannak vallotta magát az orosz "halálkufár"

Szerdán rövid bírósági meghallgatásán az orosz illegális fegyverkereskedő, Viktor Bout azt mondta, hogy “nem vagyok bűnös.” A férfi barna pólóban és fekete edzőnadrágban jelent meg a New York-i testület előtt.

A bíró kérdésére, hogy megértett-e az ellene felhozott vádakat, a 43 éves bajszos férfi csak annyit mondott, hogy “igen, uram. ” Ha a volt szovjet katonát bűnösnek találják terrorizmus vádjával, akkor akár életfogytiglani börtönre is ítélhetik, de legalább 25 évre a rácsok mögé kerülhet.

Viktor Boutot Thaiföldön fogták el a helyi hatóságok. Kedden hat amerikai őr kíséretében szállították el Thaiföldről a fegyverkereskedelemmel vádolt férfit. Mindössze pár órával azután, hogy néhány órával korábban a bangkoki hatóságok jóváhagyták a volt katona kiadatását Amerikának.

A “Halálkufárnak” is nevezett Bout ügyvédje az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva “illegálisnak” nevezte védence kiadatását, mivel állítása szerint a thai hatóságok nem kaptak újabb hivatalos kiadatási kérelmet a férfira vonatkozóan. Az egykori szovjet vadászpilótát 2008 márciusában tartóztatták le, ám az akkori amerikai kiadatási kérelmet nem teljesíthették a thai hatóságok, amíg le nem zárult a férfi elleni thaiföldi jogi folyamat.

A fegyverkereskedő letartóztatása óta küzd a kiadatás ellen, amelyet terrorizmus vádja miatt kért Washington. Bout utolsó kérelmét augusztusban utasította el a thaiföldi fellebbviteli bíróság. A férfi amerikai kiadatása ellen Moszkva többször is felemelte a szavát, azt állítva, hogy Thaiföldön az Egyesült Államok kívánságára megsértették a letartóztatott orosz állampolgár jogait. Az orosz külügyminisztérium keddi közleményében szintén illegálisnak nevezte az eljárást.

Boutot azzal vádolják, hogy a világ szinte minden tájára szállított fegyvereket az ENSZ embargók megsértésével. Ügyfelei között volt többek között a libériai Charles Taylor, a dél-amerikai lázadók, és a tálibok is. A vádak szerint Amerika ellenes kolumbiai terroristáknak is adott el fegyvereket.
– Független Hírügynökség –

 








hirdetés




hirdet�s