19 ittas vezető az első héten Borsodban

Szondáztatás
Szondáztatás - © Fotó: police.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén – Sajnos a 2018-as év, és a január sem hozott változást, továbbra is sokan ülnek autóba ittasan, nyolcan balesetet is okoztak.

A Borsod–Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2018-ban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére is. A járőrök az első héten 19 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

Balesetet okoztak

Nemcsak év elején, de folyamatosan hangsúlyozni kell, hogy az ittas járművezetők magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára! A 2018-as esztendő első hetében a megye útjain 2018. január 1-je és 7-e között 58 közúti közlekedési baleset történt, ebből 8 balesetben volt ittas sofőr az okozó – hívja fel a figyelmet a megyei főkapitányság.

A járőrök ebben az időszakban kit tudtak szűrni 19 ittasan volán mögé ülő sofőrt és kivonni a forgalomból, mielőtt közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított eljárások folyamatban vannak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!

ÉM-HI


sajovamos1
Sajóvámos - Néhány óra múlva visszatért a baleset helyszínére a segítségnyújtást elmulasztó halálos gázoló. Kábító hatású anyagot találtak a sajóvámosi gázoló vérében – tudtuk meg Janasóczki Attilától, a megyei rendőrkapitányság szóvivőjétől, aki megerősítette, hogy a csütörtökön délután Boldván ...

Biztonságban úton és útfélen, hogy kevesebb legyen a halálos baleset
Miskolc - Talán soha nem volt annyi halálos baleset megyénkben, mint az elmúlt hónapokban. Fekete időszaka van Borsod-Abaúj-Zemplén megye közlekedésének. Több halálos baleset is történt az elmúlt hónapokban. Alaposan megszaporodott a gyalogosgázolások száma, és két olyan eset is volt alig egy hón...