180 millió forintot költött a BKV a nemlétező chipkártyás rendszerre – RTL Híradó

Eddig 180 millió forintot költött a BKV a máig nem létező elektronikus jegyrendszerre. A több mint 10 milliárdos fejlesztést évek óta ígérik, de semmi nem lett belőle. Az RTL Híradó három hónap várakozás után kapta meg a fizetési listát.

Demszky Gábor főpolgármester még 2004-ben a BKV akkori vezérigazgatójával közösen jelentette be, hogy elektronikus jegyrendszer lesz a BKV járatain 2005 után. Aba Botond akkor azt mondta: a teljes BKV-ra kiterjedő hálózat 12-13 milliárd forintba kerül. A chipkártyákat először a frissen felújított 2-es metró vonalán akarták bevezetni.

Maradtak a lyukasztók és az ellenőrök, a több milliárdos fejlesztés elmaradt. Pénzt azért fizetett a BKV: ügyvédeknek, szakértőknek és tanácsadóknak. Ennek végösszege majdnem 180 millió forint. A kifizetések között van egy 33, egy 9,7 és egy 16 milliós tétel, illetve számtalan 3-4 millió közötti. Az elektronikus jegyrendszer kiépítéséhez a lista szerint nemcsak szakértőkre, utazásokra is szükség volt. Erre a célra több mint 3 millió forint utazási költséget számoltak el.

A BKV-nál senki sem akart nyilatkozni az ügyben.








hirdet�s