180 évesek lettek a miskolci hármas ikrek

Akt.:
Gizella, Éva és Katalin együtt ünnepelték 60. születésnapjukat
Gizella, Éva és Katalin együtt ünnepelték 60. születésnapjukat - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A három asszonyt nagyon szoros kötelék köti össze.

A Magyar Ikerregiszter Alapítvány adatai alapján a miskolci hármas ikrek, Éva, Gizella és Katalin a legidősebb élő hármas ikerpár ma Magyarországon. A testvérek a hétvégén ünnepelték a hatvanadik születésnapjukat, ahogy nevetve kijelentik gyorsan: ők már 180 évesek.

Nem csak a koruk miatt számítanak azonban különlegesnek, az is nagyon ritka, ha a hármas ikrek mind a hárman lányok lesznek, ahogy az is, hogy a háromból ketten egypetéjű ikrek, míg harmadikuk egy másik pete megtermékenyüléséből született.

Hatkilós fiút vártak

Akkoriban még nem volt ultrahang, így édesanyánknak azt mondták, ez egy hatkilós fiú lesz. Aztán megszületett Gizella, utána Éva és az orvos úgy gondolta, ezzel vége, és otthagyta a szülőszobát. Akkor jeleztem, hogy még én is itt vagyok, úgy hívták vissza gyorsan.” Katalin

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Érthetően az apuka igencsak meglepődött, amikor egy fiú helyett három lányt nyomtak a kezébe a szülészeten. De azt is szívesen említik, hogy egyidősek a Petneházy-bérházakkal, ugyanis akkor kaptak ott egy új lakást az elkészült lakótelepen a szüleik, őket már az új otthonba vitték haza a – akkor még – Vasgyári Kórházból. A héttagúvá duzzadt család – egy nővérük és egy féltestvér bátyjuk után születtek – élete érthetően nem volt egyszerű, főleg mert elég szegények voltak.

– A lakáson kívül semmilyen segítséget nem kaptak a szüleink, édesanyánknak hat hónapos korunkban vissza kellett mennie dolgozni, akkor csak annyi otthonlétet támogatott az állam. Körbeültetett minket, és úgy etetett, mint a kis gólyákat, mindenkinek egy falatot, körbe-körbe. Ha mentünk valahová, akkor két gyerek a két karján, egy a hátán – idézik fel az ötvenes évek végének világát.

Az RTL Klub Híradójának tudósítása a miskolci hármas ikrekről

Viszont hármas iker babakocsijuk volt, amivel úton-útfélen megállították őket az emberek, ahogy később is, ha édesapjukkal sétáltak.

Ahogy mondják, olyan nevelést kaptak, ami miatt soha nem használták ki az ikerhasonlóság előnyét, „nem huncutkodtak”. Pedig Gizellát és Évát még a mai napig is gyakran összetévesztik, hiszen még a hangjuk is egyforma. Azért kisebb „balesetek” mégis előfordultak, mint amikor az egyik fiú nem azt a lányt puszilta meg, akinek udvarolni akart.

Csak jókedvűen

Hozzáteszik: sokkal szorosabb köztük a kötelék, mint más testvéreknél, mindent igyekeznek együtt csinálni, és a lehető legtöbbet együtt lenni, amit a férjeknek is el kellett fogadni. Azt is megérzik, ha valamelyikükkel baj történik, volt már rá példa, hogy azért hívta az egyik testvér a másikat, mert érezte, hogy gond van, és valóban rosszul volt a nővére. Születésüktől sajátjuk az el nem múló jókedv, ami sok nehézségen átsegítette már őket az életben.

Bár az orvosok jelezték, hogy az ikerszülés könnyen előfordulhat majd a családban, hiszen öröklődő dologról van szó, de ahogy a szüleik családjában, úgy a három testvérében sem fordult elő azóta sem ikerpár.

– Horváth Imre –



Fotók: Királylányként ünnepelte 100. születésnapját egy ikerpár

Az idős hölgyek nem csak gyönyörűek, hanem nagyon aranyosak is.


Videó: Ikreknek adott életet egy 64 éves spanyol asszony

Ikreknek, egy kislánynak és egy kisfiúnak adott életet egy 64 éves spanyol asszony Burgosban – számolt be a rendkívüli eseményről közleményben a Hospital Recoletas de Burgos nevű magánkórház.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .